Afrika-nap volt a könyvtárban

facebook megosztás

A rendezvény ötletgazdája Gelencsér Gábor újságíró volt, aki már többször bemutatta az egzotikus országok lobogóiból, pénzérméiből és bankjageyeiből álló gyűjteményét. Kardos Ferenc, a könyvtár igazgatóhelyettese azt mondta, az intézményben rendszeresen felkarolják a civil kezdeményezéseket. - A cél mindenképpen egy olyan ismeretterjesztés, ami mögött egy kulturális bemutató van. Fontosnak tartjuk, hogy sok kultúrájú a világ, és a könyvtárnak minden kultúrának helyet kell adnia. Ezért ilyen kezdeményezéseket mi is elindítunk, de sokkal jobban örülünk, amikor egy civil kezdeményezés ér el bennünket – mondta el Kardos Ferenc a könyvtár igazgató-helyettese.

Balogh László gimnáziumigazgató, a humán bizottság elnöke saját élményein keresztül világított rá a világ felfedezésére. - Máig vonz a felfedezők, utazók kalandos élete, és felnőttként is lehet álmodozni. Különös, egzotikus utazásokról, tájakról. A Föld megismerésének titkai – akár életre szóló program is lehet, oly módon, hogy ismerkedni velük diákként, felnőttként is izgalmas – mondta el Balogh László a Batthyány Gimnázium igazgatója. A 200 évvel ezelőtt Szombathelyen született világutazó, Magyar László életútját Dr. Vig Károly, a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatóhelyettese ismertette a résztvevőkkel.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.