Akik már nem szelhetik az ország útjait…

facebook megosztás

Gyertyagyújtással emlékeztek halottak napján a balesetben elhunyt motorosokra Nagykanizsán. A H-Turul Motoros Klub tagjai a Hevesi úti kopjafánál rótták le kegyeletüket mindazok előtt, akik már nem szelhetik az ország útjait.


A motorosok Hella Ferenc vezetésével mondtak megemlékező imát elhunyt társaikért (Fotó: Péter Árpád)

Az egyesület hagyományos halottak napi tisztelgésén dr. Kolonics Bálint bevezető gondolatait követően Hella Ferenc református lelkipásztor vezetésével mondtak megemlékező imát a motorosok elhunyt társaikért, majd koszorúkat helyeztek el, s gyertyákat, mécseseket gyújtottak a kopjafánál. Ezután – kihasználva a tavaszias szép időt – több mint félszázan szezonzáró túrára indultak: előbb tettek egy kört Nagykanizsán, s utána, Zalakaros és Zalacsány érintésével, a megyében is.


A megható megemlékezés után a résztvevők szezonzáró túrára indultak (Fotó: Péter Árpád)

Bolla Ferenc, a H-Turul Motoros Klub elnöke portálunknak elmondta, sajnos idén is sok motoros halt meg az ország útjain balesetben, közülük a kanizsai motoros társadalom tagjai sokakat személyesen ismertek; ezért is tartják erkölcsi kötelességüknek, hogy ilyenkor emlékezzenek rájuk, s leróják kegyeletüket.

Mint fogalmazott, a szezon lassan-lassan véget ér, de azért a motoros, még ha lélekben, gondolatban csupán, télen is szeli az utakat… – és persze (fel)készül a tavaszra.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.