Anyagi gondokkal küszködtek, de nem dolgozni, hanem lopni mentek: szerdán ítéletet hirdetnek a galeri perében

Keszthelyen egy betörőbanda felett mond – előreláthatólag – ítéletet holnap dr. Palotay András büntetőbíró. A vádirat szerint az anyagi gondokkal küzdő B. T. és 2 társa közösen elhatározták, hogy helyzetükön betöréses lopások elkövetésével javítanak. Ezt követően a vádlottak üzletszerűen, azaz rendszeres haszonszerzésre törekedve, 36 alkalommal követtek el bűncselekményeket a Balaton-parti város térségében, még 2016 nyarán. Több lakóházba is betörtek, besurrantak, illetve autókat törtek fel, vagy pedig, a nyitva hagyott gépkocsikból emeltek el értékeket. A három vádlott a lopásokkal ötmillió forintnál is nagyobb kárt okozott a sértetteknek.

Papp Attila