Átadták a felújított polgármesteri hivatalt Miháldon

A magyar települések már nemcsak az uniós, hanem a hazai forrásokra is egyre inkább tudnak támaszkodni, ami a magyar gazdaság erejét jelzi – ezt Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő mondta pénteken Miháldon, a felújított polgármesteri hivatal avatásán. A községben több más fejlesztés is megvalósult az elmúlt időszakban, ezek egy részét önerőből finanszírozta a helyi önkormányzat.

Az avatóünnepségen Gerő Sándor, Miháld polgármestere ismertette a beruházás részleteit.

– Mielőtt elkezdődött volna az energetikai felújítás, évek óta spóroltunk arra, hogy az épület tetőszerkezete rendben legyen – fogalmazott. – Ez 4,5 millió forintba került, amelyet százszázalékosan önerőből oldottunk meg. Ezen kívül mintegy 700 ezer forint értékben talajvíz-szigetelést végeztünk, és úgy vágtunk bele a pályázatba. Nem akartunk egy régi épületet úgy korszerűsíteni energetikailag, hogy a nedvesség beszivárogjon – tette hozzá.

A 34,5 millió forintos projekt keretében a hivatalt a pincétől a födémszerkezetig körbeszigetelték, kicserélték a nyílászárókat, valamint a kültéri ajtókat. Mindemellett lehetőség nyílt az épület előtti feljáró és egy mosdóhelyiség akadálymentesítésére is.


A szalagot Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Cseresnyés Péter miniszterhelyettes
és Gerő Sándor polgármester vágta át

Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő az avatáson azt mondta, az elmúlt időszakban több település is beszámolhatott hasonló fejlesztésekről, amelyek egy részét az aktuális pályázati források mellett önerőből fizették az önkormányzatok.

– Miután a gazdaság jól működik a magyar emberek munkájának köszönhetően, hazai forrásból nagyon sok pénzt tudtak fordítani a falvak különböző fejlesztésekre: járdákra, emlékművek felújítására, hivatali és orvosi létesítmények megszépítésére. Ez azért fontos a kormányzatnak, mert szeretné erősíteni a kistelepülések lélekmegtartó erejét. Hosszú távon ezt a célt szolgálja majd a Modern falu program is – hangsúlyozta a politikus.

Miháldon az elmúlt egy-két évben több felújítás is történt: egyebek mellett korszerűsítették a közvilágítást, a belterületi utak és járdák rekonstrukciója folyamatban van, nemrég pedig a település nyert egy új traktort és hozzá tartozó vontatmányokat.