Az alapítványi bál zárta az ünnepség-sorozatot

facebook megosztás

A rendezvény első alkalommal viselte az Inkey-bál nevet, amelynek kettős célja volt. Egyrészt a szórakozás és az önfeledt kikapcsolódás volt a cél, de az alapítvány számláját gazdagították a felajánlások is. Az iskola tanulóinak támogatása a szervezet legfőbb célja.

– Legalább ilyen fontos, hogy közösséget teremtsünk, egy közösség kovácsolódjon a szülőkből. Ide járnak a gyermekeik, mi pedagógusok és szülők egy nagy egészet alkotunk. Azt gondolom, ez a közösségformáló erő egy alapítványi bál esetében legalább olyan fontos tényező, mint maga a bál, a szórakozás, a kikapcsolódás – fogalmazott Suhai Zsolt, a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola igazgatója.


Suhai Zsolt igazgató köszöntötte a vendégeket

A bál estéjén megtelt az intézmény, kiváló alkalmat biztosítva arra, hogy találkozhassanak a szülők és a pedagógusok.

– Valóban közösségépítés, és egyébként minden a gyerekeinkről szól. Azokról a gyerekekről, akik itt tanulnak ebben az iskolában. A feltételeket lehet jobbá tenni egy-egy ilyen bál bevételéből. De talán sokkal fontosabb, hogy együtt vannak, jól érzik magukat, beszélgetnek, ez mindennél fontosabb – hangsúlyozta Dénes Sándor polgármester, a palini bál vendége.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.