Az épített örökség védelmében

facebook megosztás

Folyamatosan fejlődnek a Kanizsa környéki hegyhátak. Förhéncen már információs táblák is segítik a turisták eligazodását, a gazdák egyesülete pedig az épített örökségre is figyelmet fordít.

Skanecz Sándor a frissen kihelyezett információs táblák egyikén mutatja, mi mindenben segíti az eligazodást a hegyhátakon járó ismeretlenek számára a tábla. A fejlesztés a Cselekvő közösségek programnak köszönhető. – Négy ilyen információs táblát helyeztünk ki, ezeken elég egyértelműen mutatjuk azt, hogy milyen útvonalon halad a túrázó, a bicikliző vagy a borturista. Ezeken az útvonalakon kék vagy zöld színekkel jelöltük azt, melyik túraútvonalon halad az illető. Felkerültek a táblára azok a pincészetek, amelyek már jelentkeztek és szeretnék a boraikat kóstoltatni - fogalmazott Skanecz Sándor, a Förhéncért Egyesület elnöke.

A Förhéncért Egyesület elsődleges feladatának azt tartja, hogy bemutassa, és ha kell, megmentse a helyi értékeket. A legutóbbi összefogásnak köszönhetően egy út menti kőkereszt menekült meg. A kereszt egy ma már nem használt út mellett volt, így a természet körülölelte, de a gazdák megmentették. Volt, aki saját munkaeszközeivel segítette a nemes feladatot. – Egy fontos dolog van: akarat. Semmi más nem kell hozzá, csak akarat. És akkor megy minden. Meg a jó Isten segítsége - mondta Kálcsics László.

A keresztet a tervek szerint jövő nyáron, a Nyitott pincék rendezvény keretében szentelik majd fel.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.