Biztonságban a temetők környékén

Fogadja meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság jó tanácsait, hogy ne váljon áldozattá a megemlékezés alatt sem!

Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.

A zavartalan megemlékezés, a sértetté válás megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg alábbi tanácsainkat:

  • Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat. Kertes házak esetén igyekezzen megakadályozni a kerti kapu zárásával is, hogy az utcáról illetéktelen könnyű szerrel tudjon bejutni az udvarra.
  • A temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Iratait és lakáskulcsát soha ne tartsa egy helyen, ne tartsa PIN kódját bankkártyája mellett!
  • Ha kerékpárral, vagy gépjárművel érkezik, lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegyen igénybe! Járművét gondosan zárja be, és győződjön meg arról, hogy nem hagyott az utastérben látható helyen értéket!
  • A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!
  • Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell!

Ebben az időszakban fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők a közutakon, elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedők ellen fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet – mint az elmúlt években, úgy idén is – a polgárőrökkel közösen biztosítják kollégáink.

  • Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. Kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról. 

Zala megyét érintő forgalomkorlátozások:

Amennyiben bűncselekményt követtek el az Ön sérelmére, hívja a rendőrséget a 112-es hívószámon!

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság