Cseresnyés: a kormánynak kiemelt célja a vidék helyzetbe hozása

facebook megosztás

A "hulladékmaffia" megfékezéséről, a mobilfizetési rendszerről, a volt macedón miniszterelnök Magyarországra érkezéséről, a közlekedés-fejlesztések összehangolásáról és a határon túl élők szavazati jogáról is érdeklődtek a kormányt kérdezve képviselők a parlamentben hétfőn.

 MSZP: mi lesz a nemzeti mobilfizetési rendszerrel?   

Az innovációért és technológiáért felelős minisztert kérdezte Tót Csaba (MSZP) arról, mikorra teljesítik a nemzeti mobilfizetési rendszerrel kapcsolatos uniós bírósági ítéletben foglaltakat.    

Megjegyezte: a rendszer a letelepedés szabadságának uniós alapjogát sértette meg a szolgáltatás monopolizálásával.    

Cseresnyés Péter, a tárca parlamenti államtitkára válaszát azzal kezdte: 2014 nyara előtt ezt a piacot egyetlen, monopolhelyzetben lévő, "a baloldali pártok holdudvarához tartozó" cég uralta, amely csak ott szolgáltatott, ahol az számára nyereséges volt, egy zárt, költséges, elavult rendszerrel.    

Hangsúlyozta: a mind több felhasználó "versenypiaci körülmények között" veheti igénybe a szolgáltatást, ugyanakkor "a jól működő nemzeti megoldást Brüsszellel együttműködve próbálják ellehetetleníteni" a baloldali politikusok és mögöttük álló cégek.       

Közölte: az Európai Unió Bírósága nem magát a platformot, hanem annak bevezetésének egy jogi megoldását kifogásolta, ezt pedig orvosolni fogják.

LMP: mi lesz a főváros szennyvíziszapjának ártalmatlanításával?    

Ungár Péter (LMP) arra várt választ, mi lesz a főváros szennyvíziszapjának ártalmatlanításával és energetikai célú hasznosításával, milyen források állnak erre rendelkezésre.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára reagálásában azt közölte: a kormány fontosnak tartja a biológiailag lebomló, elsődleges hulladékanyagok - különösen energetikai - hasznosítását. Hozzátette: az olyan megoldások, mint például a biogázüzemek, a biogáz hulladékhőjét hasznosító hőfelhasználási lehetőségek és a biogázüzemű tömegközlekedés egyszerre segítik a fenntarthatóság és a versenyképességi célok teljesítését. A kérdésben említett projektjavaslat vizsgálata folyamatban van - tájékoztatott.

 Fidesz: hogyan szolgálják a szaktárca közútfejlesztési tervei Szolnok és a megye gazdasági fejlesztését?        

Kállai Mária (Fidesz) az innovációért és technológiáért felelős minisztertől arra várt választ, hogy hogyan szolgálják a minisztérium közútfejlesztési tervei Szolnok, annak térsége és a megye gazdasági fejlesztését.        

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormánynak kiemelt célja a vidék helyzetbe hozása, a sikeres és erős megyei városok és az élhető községek megteremtése, a vidéki ipar és felsőoktatás fejlesztése.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.