Egymást váltották a poénok és a poémák Jordán Tamás kanizsai fellépésén.

facebook megosztás

A művész Széllel szembe elnevezésű önálló estjén egyenlő szerepet kapott a líra és a komédia. A Medgyaszay Házban tartott stand-upos előadáson személyes történeteket és színházi kulisszatitkokat is hallhattak az érdeklődők. A Kossuth- és Jászai Mari díjas színész Híradónknak elmondta, szívesen tér vissza Nagykanizsára, mert a közönség mindig szeretettel és nagy odaadással fogadta előadásait.


A művész Széllel szembe elnevezésű önálló estjén egyenlő szerepet kapott a líra és a komédia

- A megszokott stand-uptól abban tér el, hogy én mondom a saját mulatságos történeteimet, amelyek teljesen a stand-up műfajba tartoznak, de nagy ravaszul közben verseket is mondok. Azt az állításomat akarom bizonyítani, amely azt a kijelentést tartalmazza, hogy szerintem a költők is stand-uposok. Az a színész, aki megtanulja a verset, kiáll egyedül és elmondja, az a stand-up műfaját csinálja. De az is közvetve bizonyíték, hogy megkérdezem, hogy a stand-upos művész mit csinál? Beszámol a közérzetéről vagy elmond egy történetet. Mit csinál a költő? Beszámol a közérzetéről vagy elmond egy történetet – mondta Jordán Tamás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.