Felújíthatják a murakeresztúri vasúti hidat

Hosszú évek óta visszatérő téma ennek a vasúti hídnak a felújítása. A térségben élők szeretnék, ha elindulhatna rajta a közúti közlekedés, így nem kellene mintegy 50 kilométeres kerülőt tenni Letenye felé, ha el szeretnének jutni Murakeresztúrról a szomszédos Kotor községbe. A vasúti hidat a II. világháború után építették, és utoljára a ’80-as években végeztek rajta felújítást.  Az új határátkelőhely létesítése azon a konferencián is téma volt, amelyet Semjénházán tartottak ma. A híd felújításáról szándéknyilatkozatot írtak alá a Mura Régió területi társulás tagtelepüléseinek polgármesterei, abban bízva, hogy a két ország kormányzata is az ügy mellé áll. 

A rendezvényen Zdravko Vukić helyettes államtitkár üdvözölte a horvát és magyar önkormányzatok közti együttműködést. – Különösen örülök annak, hogy már projektszinten is egyre nagyobb a fejlődés a települések együttműködésében, amely bizonyára megkönnyíti majd a határ mentén élő emberek mindennapjait – mondta Zdravko Vukić, az Építésügyi és Tervezési Minisztérium  a helyettes államtitkára.

Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő a határon átnyúló és térségi együttműködés jelentőségéről beszélt, utalva arra, hogy a Mura Régió ETT a közelmúltban újabb tagtelepülésekkel bővült. Mint mondta, a közös projektek egyszerre szolgálják a régió lélekmegtartó képességét, valamint a két ország közti gazdasági és turisztikai kapcsolatot. – A polgármesterek és az itt élő emberek hisznek az összefogás erejében, és azt látják, hogy együtt komoly eredményeket tudnak elérni az alapján az elv alapján, hogy a saját sorsunkról és a saját jövőnkről elsősorban magunknak kell gondoskodnunk – fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. A rendezvény projektfejlesztési fórummal folytatódott, amelyen egyebek mellett Dél-Zala és Muraköz kapcsolatfejlődési esélyeiről, turisztikai programjainak összehangolásáról, illetve a Mura Régió területi társulás jövőjéről volt szó.