Felújítják az Inkey-kápolnát?

facebook megosztás

Az Inkey-kápolna megmentésének lehetőségéről tett fel kérdést nemrégiben dr. Erdős László képviselő a közgyűlésen. A városatya azt mondta, az épület – amely korábban Kanizsa egyik jelképe volt – állagromlása szemmel látható.

Úgy fogalmazott, a kápolna történelmi jelentősége és építészeti értéke miatt is „erkölcsi kötelességünk a megóvása”. Dr. Erdős László azt tudakolta: lehetséges-e a kápolna felújítása, legalább kívülről, hogy a további állagromlást megakadályozzák. 

A képviselő felvetésére Dénes Sándor polgármester azt válaszolta, a kanizsai önkormányzat mindig is fontos feladatának tekintette a műemlékek és a védelem alatt álló épületek állagmegóvását, illetve szükség – és anyagi lehetőség – szerinti felújítását.


Nemcsak az idő vasfoga pusztította, hanem a kommunisták is…

A kápolnát többször kifosztották, tönkretették, szögezte le a városvezető, majd emlékeztetett, hogy 1975-ben felújították, de az állaga azóta jelentősen leromlott, s jelenleg nem is látogatható. Most az önkormányzat megkereste a Miniszterelnökséget, azt tudakolva, központi támogatásból megvalósítható-e a felújítás. Az Me-től az a válasz érkezett, a kormány még nem döntött a Mauzóleum-programról, „így a rekonstrukcióhoz szükséges forrást más keretek között kell biztosítani”. Dénes Sándor azt írta, amennyiben a közgyűlés biztosítja a szükséges pénzt, úgy megfelelő felmérés és tervezés után, elvégezhető a felújítás.

Az Inkey-kápolna barokk stílusban épült 1768-ban, Inkey Boldizsár megbízásából. A négykaréjos alaprajzú épület körül egykoron kálvária volt, padlója alatt van az Inkey család kriptája. Fából faragott, szintén barokk stílusú, művészi értékű Krisztus korpusza a Thúry György Múzeumba, míg az előtte állt urna a Medgyaszay-ház előtti Károlyi kertbe került.

És ami gyalázat:1952-ben az úttörők, fémgyűjtő akciójuk során, a kápolna kupolájának réz borítását leszedték. Szóval, nemcsak az idő vasfoga pusztította, hanem a kommunizmus szelleme is…

Péter Árpád

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.