Gólya és Seniorbál
A sok éve megrendezésre kerülő programot minden egyes résztvevő rendkívül komolyan vesz, a hallgatók, az oktatók és a szervezők is. Évről-évre egy színvonalas estén találkozhatunk, amire nagyon büszke vagyok – fogalmazott dr. Tóth-Kaszás Nikoletta a kanizsai kampusz igazgatója.
– Azt gondolom, ez nagyon nagy dolog, a kis közösségünket is összetartja. Nem csak a hétköznapokban vagyunk együtt, hanem az ilyen alkalmakkor is, amikor szépen, elegánsan, ünnepi körülmények között tudunk megjelenni. Illetve az idei év a második, amikor már nem csak gólyabálról van szó. Hiszen a végzett hallgatókat is hívjuk – mondta dr. Tóth-Kaszás Nikoletta a PEN kampusz igazgatója.
Dénes Sándor, Kölkedi Krisztián és dr. Tóth-Kaszás Nikoletta (Fotó: Gergely Szilárd)
A mintegy 140 gólyát a városvezetés nevében Dénes Sándor polgármester köszöntötte. Mint hangsúlyozta: eltelt már egy-két hónap, a hallgatók megismerhették a kampuszon kívül várost is, sőt már vizsgáik is voltak.
A gólya és seniorbál pedig az összetartó közösség ünnepe. A közösségtől, a nagykanizsai kampusztól nem lehet elszakadni – így vélekedett dr. Birkner Zoltán, aki 18 évig volt a kanizsai kampusz igazgatója. – Nem is lehet, és nem is szabad elszakadni. Tulajdonképpen ez a szívünkben a legmélyebben jelen lévő dolog. Erről nem mond le az ember. Mindegy, hogy hova fújja a szél, ide mindig visszajön. Nagyon nagy örömmel érkeztem, mert a Gólya és Seniorbál szerintem a legnagyszerűbb rendezvényünk, mert találkozunk mindenkivel, aki a múltban velünk volt, és ma már sikeres, és találkozunk azokkal a kedves fiatal hallgatókkal, akik most kezdik el a pályát – mondta dr. Birkner Zoltán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.
Omnibusztól a vasútig - Közlekedéstörténet a VOKE-ban
2023. szep. 21. 16:13Nagykanizsán rendezték meg az idei Országos Közlekedéstörténeti Konferenciát. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban tartott eseményen az érdeklődők, több mint két tucat előadást hallhattak különböző, a közlekedéshez kapcsolódó témában.
Percek alatt végzetes lehet
2023. szep. 21. 14:47A mustgáz veszélyeire figyelmeztet a Katasztrófavédelem. A szüret lassan a végéhez közeledik Dél-Zalában, a korai érésű szőlők már mind a pincékben vannak. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, a szakemberek hangsúlyozzák: szellőztetéssel és szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhetőek a balesetek.