Iskolai erőszak egy Zala megyei oktatási intézményben

Egy hetedikes, zalaszentiváni általános iskolás tanuló ütötte-verte a harmadik osztályos, mindössze 11 esztendős diáktársát. Megint egy bűnügyi riport, amihez nincs mit hozzáfűzni. Sajnálkozhatunk és értetlenkedhetünk, ami persze nem oldja meg a problémát, és nem ad választ. Külön cikket, cikkeket érdemelne, hogy miért van ez, és szerintem mit kellene tenni, és biztos vagyok abban is, hogy lenne még jó néhány ember jó néhány ötlettel és véleménnyel a megoldásra. A latolgatás helyett lássuk inkább a szomorú tényeket, amelyekről dr. Pirger Csaba főügyészségi ügyészt, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

A most vádlottá lett, 16 éves fiatalember a zalaszentiváni Egervári László Általános Iskola Zalaszentiváni Tagintézményének 7. osztályos tanulója. 2018. január 18. napján, a negyedik tanórát követő óraközi szünetben, indulatos állapotban távozott a fiú az osztályteremből a mellékhelyiségbe. A fiatalember a mellékhelyiség előterében, a mosdóknál megpillantotta a 3. osztályos, 2007-ben született, kiskorú sértettet, akit „le k... anyázott”, majd a combján megrúgott, eztán pedig a nyakánál fogva „feltette a falra”.

A történteket a hangoskodás miatt a helyiségbe benyitó iskolatárs, egy kiskorú lány látta, aki a helyszínre érkező tanárnőnek elmondta az általa tapasztaltakat, melyet a sokkos állapotba került kiskorú sértett is megerősített. A még gyermekkorú sértettnek a bántalmazás következtében látható sérülése nem keletkezett, azonban életkoránál és testalkatánál fogva védekezésre képtelen személynek tekintendő. Éppen ezért a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 16 éves fiú ellen a megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila