Ismét a Tungsram nevét viseli az élén a nagykanizsai sakkcsapat

2018. nov. 8.

A budapesti szerződéskötésen ott volt „a klub 13. játékosaként” bemutatott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. A politikus hangsúlyozta, nem csak ő, de minden nagykanizsai polgár hálás lehet a Tungsram Group elnök-vezérigazgatójának, Jörg Bauernek, hiszen a cégvezető dél-zalai szerepvállalásának egyik első lépése volt, hogy kifejezze, hajlandó támogatni ezt a sportot. – Ahogy átvette a Tungsramot Jörg Bauer úr, már az első megkeresésre rögtön bólintott. Ismerve azt, hogy milyen múlttal rendelkezik ez a sakkcsapat, és milyen eredményeket ért el. Köszönet elnök-vezérigazgató úrnak, s azt hiszem kanizsai polgárként a többiek nevében is mondhatom: köszönjük! Újra visszatért a név Nagykanizsára és a sportszponzorációba - mondta  Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A szerződéskötés után Jörg Bauer elmondta: a Tungsram család arra törekszik, hogy az örökségük az innováció jelmondatukhoz híven, amiben csak lehet, támogassák a jövő generációját. – Örülünk, hogy kaptuk ezt a lehetőséget, hogy támogassuk a sakkcsapatot, ami már hosszú évek óta használta a Tungsram nevet. Fontos ez, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy a sakk egy tréning, fejődési lehetőség a fiataloknak, az utánpótlásnak. A sakk nem csak sport, hiszen magát az életet készíti elő - fogalmazott Jörg Bauer, a Tungsram Group elnök-vezérigazgatója. A Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub néven szereplő gárda első csapata jövő héten kezdi meg bajnoki szereplését. Nádasi Tamás klubelnök szerint – az új támogatónak is köszönhetően – jó esély mutatkozik a címvédésre, de rögtön az első fordulóban egy rangadó vár a kanizsaiakra.

– Miskolc ellen fogunk kezdeni, kettős mérkőzés lesz, Szombathelyen. Nagyon bízunk abban, hogy ahogy tavaly is sikerült jó rajtot vennünk, akkor megvertük a Miskolcot az első fordulóban, úgy idén is nyerni fogunk. S új támogatóval egészültünk ki, amely pedig a csapatnak az anyagi hátterét, anyagi biztonságát is segíteni tudja - nyilatkozta Nádasi Tamás, a Tungsram Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub Nagykanizsa elnöke. Nagykanizsa idén már 30. alkalommal rendezte meg a Batthyány-kupát, ami Dénes Sándor szerint jól jelzi, hogy a kanizsai sakknak nem csak múltja és jelene van, de jövője is. 

– Én büszke vagyok. Büszke vagyok a Tungsramra, hiszen a legtöbb munkahelyet biztosítja a környéken élőknek, a legnagyobb cégünk. S ha megnézzük a sportágakat, a legjobbak a sakkban vagyunk. A sakkot támogatni mindannyiunknak küldetés és nagyon fontos feladat. Fontos az utánpótlás is, és hála Istennek, ebben is nagyon jól állunk - árulta el  Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. Az szerződés ünnepélyes aláírásán az olimpiai bajnok klubtag, Ribli Zoltán is jelen volt, aki az egyik izgalmas meccsét mutatta meg a résztvevőknek. Az egymást követő tíz bajnokságot megnyerő kanizsai csapat fő riválisa idén a Miskolc mellett a Szombathely és a Paks lehet.