ITM: az oktatás digitális átalakítását is segíti a Huawei

facebook megosztás

Az oktatás digitális átalakítását is segíti Magyarországon a Huawei, erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és a Huawei Technologies regionális elnöke, James Li írt alá együttműködési megállapodást Sanghajban.   

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel közölte: Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE). Az innovációs minisztérium a kiállításon önálló bemutató napot is tart november 8-án a magyar innovációkról, fejlesztésekről.   

Az aláírt szándéknyilatkozat értelmében a Huawei a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon, annak érdekében, hogy a tervezett ütemezésben megvalósulhasson a kormányzati cél, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetőnek kell lennie a másodpercenkénti 100 Megabit letöltési sebességű világháló-hozzáférésnek.   

A megállapodás szerint a hazai 5G Koalíció alapító tagjaként, a Huawei előremozdítja majd az 5G-n működő adatközpontok, adattárolók, úgynevezett dolgok internetéhez (IoT) szükséges infrastruktúra kiépítését, korai kereskedelmi alkalmazásait is Magyarországon.   

Palkovics László elmondta: a hazai 5G mielőbbi kiépítésében számítanak a Huaweire.   

A vállalat a fenntarthatóságot szem előtt tartó okosváros megoldásaival a környezetvédelemben és az életkörülmények javításában is segíteni kívánja Magyarországot, például az intelligens közlekedési rendszerek bevezetésének támogatásával. A minisztérium és a cég együttműködik a Digitális jólét program céljainak megvalósításában és az oktatás digitális átalakításában is. A miniszter örömét fejezte ki, hogy a közelmúltban a Huawei is csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz - közölte az ITM.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.