Jazzkanizsa 2018 amerikai sztárokkal

facebook megosztás

A Medgyaszay-ház adott helyet a harmadik ízben megrendezett Jazzkanizsa című rendezvénynek. Amint azt az eseményt beharangozó sajtótájékoztatóból megtudtuk, ez a rendezvény hivatott betölteni azt az űrt, ami a 2015 után megszakadt jazz fesztiválsorozat jelentet. Az idei Jazzkanizsa koncepciója három jazz trió műsorára épített. A hazai hírességek mellett világhírű amerikai sztárok is vállalták a fellépést.

Az idei rendezvényt Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg. A koncertek előtt Godinek Ibolya az intézmény művelődésszervezője mutatta be az együtteseket. 

A programra érkezőket egy a nagykanizsai jazz fesztiválokat idéző mini fotó- és plakátkiállítás fogadta. Érdemes volt ezeket megnézni, hiszen az elmúlt évtizedek mérföldkövei köszöntek vissza ezekről a plakátokról, míg a fotók inkább a koncertek hangulatát próbálták visszaadni.


 

A program első fellépője a Gayer Mátyás Trió volt. A fiatal jazz zongorista/hangszerelő városunk egyik büszkesége, aki ha ideje engedi, gyakran fellép Nagykanizsán. Gyakran fellép, mégsem unjuk, mert mindig valami újat hoz formációival, repertoárjával. Most sem történt ez másként, hiszen új triója egy lemezbemutató koncert erejéig jött el hozzánk. Gayer Mátyás első önálló lemeze az idén jelent meg a neves spanyol Fres Sound New Talent lemezkiadó gondozásában. Ennek anyagára építették mostani előadásukat. A Never Ending Story című CD névválasztása akár Gayer Mátyás hitvallása is lehet. Egy végtelen történet, utazás a jazz világában. Ott ahol mindig jön egy vagy több útitárs, új élmények, impressziók és tapasztalások várják az „utazót”. A fiatal zongorista partnere Hofecker Mátyás (nagybőgő) és a New York-i jazz-élet egyik kiválósága Pete Van Nostrand (dob) volt. A koncert alatt főként a Gayer-Hofecker tandem összeszokottsága érződött. Pete Van Nostrand profi módon, manír nélküli dobolással gazdagította a koncertet. Nagyon szépek voltak Gayer Mátyás által játszott balladák. Sokak által szerethető, igényes, mai modern jazzt hallhattunk a triótól.

A másodikként Kovács Linda triója lépett a színpadra. Az együttesben Kovács Linda énekelt, Fenyvesi Márton zeneszerző/hangszerelő gitározott és Dés András ütőhangszereken játszott. Ez a formáció ellentétben az előző együttessel már nem az akusztikus, sokkal inkább az elektronikus hangzások világába kalauzolta a hallgatóságot. Műsoruk egy többtételes zenei műalkotásnak is felfogható, ami a jazz és az improvizatív kortárszene határán mozgott. Egy-egy téma és a harmóniakeret tág teret engedett a kollektív improvizációra. Akár filmzene alapjául is szolgálhatna az időnként vad effektusoktól a lírai, elégikus hangzásig terjedő, egységes szerkezetbe foglalt oratórikus jellegű műsor. Azt azért meg kell, hogy jegyezzük, hogy kellett egy kis időnek eltelni ahhoz, hogy a közönség ráhangolódjon a trió zenei világára. Egy szó illik előadásukra: lélekzene. Jó, meditatív előadás volt, ami nagy sikerrel záródott.


Fotók: Halász Gyula

Az est harmadik zenekara a Németh Ferenc Trió volt. Ez a trió is európai turnéjának állomásaként érkezett Nagykanizsára. Németh Ferenc dobost nem kell a zalai közönségnek bemutatnunk, hiszen a megyénkben számtalan fesztiválon, koncerten hallhattuk. A több évtizede New Yorkban élő zenész igazi klasszis, akinek virtuozitása, technikája lehengerlő. Nem csoda, hogy a világ élvonalához tartozó Grammy-díjas zenészekkel lépett és lép fel. Együttesében Gregory Tardy szaxofonos játékát már megcsodálhattuk Nagykanizsán. Kiváló zenész, aki otthonosan mozog a jazz stílusai között. Önálló együttese mellett gyakran koncertezik más zenekarokban is. Ilyen volt a Bryan Lynch/Eddie Palmieri Projectben való részvétele. E zenekar Simpático című lemeze Grammy-díjat kapott az év legjobb latin lemeze kategóriában. A combo harmadik tagja is kiváló muzsikus Tzumo Árpád billentyű hangszeres, akit nem is olyan régen Bacsó Kristóf Triad-jában hallhattunk. Tzumo Árpád szintén all round zenész, akitől nem áll messze a fúziós zene, a funky és a hip-hop elemek jazz-zel való ötvözése. Koncertjük a Jazzkanizsa 2018 csúcspontja volt. A repertoárt Németh Ferenc állította össze, ötvözve a régi magyar nép- és műdalokat a modern amerikai jazz, valamint világzenei hatásokkal. A zenekarvezető végig dinamikus, attraktív dobolását énekhanggal színesítette, amit szintetizált módon, elektronikus hatásokkal fokozott, de még így is könnyű volt ráismerni a Fölszállott a páva vagy a Kis kece lányom dallamaira, amit a közönség is dúdolt. Németh Feri most is-mint mindig- kitett magáért. Hazai, zalai pályán újra és újra bebizonyítja, hogy nem véletlenül játszik a világ legjobb jazz zenészeivel. Tzumo Árpád játékáról is csak felsőfokon szólhatunk, aki elsősorban harmóniameneteivel remekelt. Greg Tardy szenzációsan játszott tenorszaxofonon és láthatóan jól beilleszkedett a régóta együtt játszó Németh-Tzumo által képviselt zenei világba. Remek este volt és a hírek szerint az év végén is eseménydús lesz a kanizsai jazz-élet.

Halász Gyula

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.