Jövőre először triplázhatnak a résztvevők Magyarországon Spartan-versenyen

facebook megosztás

Jövőre Magyarországon első ízben rendeznek úgynevezett Trifecta Hétvégét a Spartan akadályfutó-sorozatban, azaz egyetlen hétvége alatt mindhárom klasszikus távot, a Sprintet (5-8 km, +20 akadály), a Supert (minimum 13 km és 25 akadály) és a Beastet (minimum 20 km és 30 akadály) is teljesíteni lehet.

A szervezők tájékoztatása szerint a jövő évi versenynaptár első állomása március 30-31-én ezúttal is Nagykanizsa lesz, ahol Super- és Sprint versenyeket rendeznek majd. Sisak Zsófia versenyigazgató elmondta, rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptak az idei eseményt követően, többek között a sorozat nemzetközi vezetése ezt a helyszínt választotta Európa legjobb rendezésű Spartan-eseményének. Erre a versenyre már a regisztráció is elindult, már most több, mint háromezren jelentkeztek mindkét távra, a hosszabbra 6000, a rövidebbre pedig 7500 főben maximalizálták a szervezők a létszámot.

Június 29-én és 30-án Eplényben kerül sor a Trifecta Hétvégére, amelynek első napján a Super, majd a Sprint távval "melegíthetnek" a versenyzők a másnapi Beastre.

A jövő évi sorozat Kazincbarcikán zárul október 5-6-án, itt előbb egy Beast versenyt, másnap pedig egy Sprintet rendeznek.

Az idei hazai Spartan versenyekre összesen több mint 22 ezer felnőtt és közel 4500 gyermek regisztrált.

MTI - origo.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.