Karácsonyi versmondó versenyt rendeztek a Kőrösi-iskolában

facebook megosztás

Napok óta izgatottan készülnek a Karácsonyi versmondó versenyre a Kőrösi-iskola diákjai. A megmérettetést minden évben Advent előtt, a Nyelvi napok programsorozat részeként szervezik meg. – Én ma Ady Endre: Karácsony című versét mondom, és igazából azért szeretek verset mondani, mert jó kiállni az emberek elé és elmondani egy olyan verset, ami nekünk nagyon tetszik. Ez a Karácsonyi versmondó verseny egy első hangolódás a karácsonyra nekünk – mondta Szabó Réka, Kőrösi-iskola tanulója.

Az alsósok és felsősök egymás előtt szavalták el a Mikulásról és a karácsonyról szóló verseket. Többen már nem első alkalommal vesznek részt a versenyen. – Mióta itt vagyok, ebben az iskolában, rendszeresen szoktam én is minden évben járni versmondó versenyekre. Ez egy iskolai verseny, úgyhogy innen tovább lehet jutni a városi versmondó versenyre is. Én már többször szerepeltem ott is – árulta el Taródy Csenge, a Kőrösi-iskola tanulója.


Az alsósok és felsősök egymás előtt szavalták el a Mikulásról és a karácsonyról szóló verseket

A rendezvényre évről évre egyre több gyerek jelentkezik. – Mi felnőttek is nagyon szeretjük. Alsós és felsős nevelőkkel zsűrizünk, és már előre izgulunk. Intézményvezető úr mindig kérdezi másnap: „No, mennyien voltak, változott-e a létszám?”, és mindig mondjuk neki, hogy alig férünk el, annyi az érdeklődő. Úgyhogy nagyon kedvelt program ez számunkra – fogalmazott Passáné Bolf Mária, a  Kőrösi-iskola felső tagozatos munkaközösség vezetője. A Nyelvi napokat több mint tíz éve rendezik meg az intézményben. A magyar és idegen nyelvvel kapcsolatos rendezvénysorozat őszi fordulóján egyebek mellett szép beszéd versenyt és rendhagyó irodalomórát is tartanak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.