Korszerűsítették a térségi iskola kollégiumát Csapin

Felújították a Csapin található térségi iskola kollégiumi szárnyát. Az energetikai korszerűsítés során felújították a szigetelést, kicserélték a nyílászárókat, valamint napelemeket szereltek az épületre, a beruházás mintegy 80 millió forintba került. A tervek szerint a jövőben hasonló fejlesztéseket végeznek magán az iskolán, valamint a tornatermen is.

2016-ban egy sikeres pályázatnak köszönhetően 74 millió forintot nyert a nagykanizsai tankerület a Csapi Térségi Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium egyik épületszárnyának felújítására. A támogatást 6 millió forintnyi önrésszel egészítették ki, és a kollégium energetikai korszerűsítésére fordították.


A beruházás részleteit Magyar Ferenc tankerületi igazgató ismertette

A projektzáró ünnepségen Magyar Ferenc azt mondta, a beruházás egy hosszabb folyamat első lépcsőfoka.

– Ezt a pályázatot úgy készítettük el, hogy mindhárom épületrészt, tehát a most felújított kollégiumot, az iskolát és a tornatermet is érintse a fejlesztés. Ez nem sikerült, de a tervek készen vannak, és természetesen várjuk a pályázati lehetőségeket – azon dolgozunk, azért lobbizunk, hogy ez a fejlesztés tovább folytatódjon – mondta a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója.

Az intézmény fenntartható és költséghatékony működése érdekében felújították a kollégium épületének homlokzati és födémszigetelését, kicserélték a nyílászárókat, valamint napelemeket szereltek fel. Mint arra Cseresnyés Péter rámutatott, a klímavédelem miatt a kormány egyre hangsúlyosabb szerepet szán a környezetkímélő beruházásoknak.


Cseresnyés Péter: A klímavédelem miatt egyre fontosabbak a környezetkímélő beruházások

– Ha vissza tudjuk fogni a mindennapi károsanyag-kibocsátásokat, akkor a klímaváltozást valószínűleg mérsékelni tudjuk, de a fő cél az lenne, hogy megállítsuk, hiszen így át tudunk adni egy olyan világot a gyermekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak, amilyet mi örököltünk a szüleinktől – fogalmazott a miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Az ünnepségen elhangzott: a fejlesztések nemcsak a környezetvédelem ügyét, hanem az idejáró gyerekek komfortérzetét, valamint Csapi közösségének egészét szolgálják, hiszen a helyiek egy emberként támogatják a térségi iskola fejlesztését.A korszerűsített épületszárnyat Hella Ferenc református lelkipásztor és Somogyi Imre plébános áldották meg, majd a vendégek körbejárták a kollégiumot.