Legjobbak a jók között – átadták a zalai Prima Díjakat
Prima-díjas lett Lubics Szilvia, a Thúry Vitézlő Oskola közössége pedig különdíjat kapott a Zala Megyei Területi Prima Díj gálaestjén. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete 13. alkalommal ismerte el a megye kiválóságait, de a hagyományokhoz híven jutalmazták az év legjobb vállalkozásait is.
A rendezvénynek idén Nagykanizsa adott otthont. A zalai Prima-jelölteket és a megjelenteket Dénes Sándor köszöntötte. A polgármester azt mondta, csak akkor tudunk lépést tartani a rohanó világgal, ha valóban támogató környezetet, együtt gondolkodó és értékazonos alapon élő szellemiséget teremtünk Magyarországon, a megyékben és minden településen. A Prima Díj ennek a nemes célnak és törekvésnek ad formát, a díjazottak személyében pedig tartalmat.
– A Prima Díj rangját a hitelessége mellett ez emeli magasra. A díjazottak immáron kimondva is a legjobbakká válnak a jók között. És ez a világ előtt kimondás, a közösségeink előtt való kinyilvánítás nélkülözhetetlen és fontos, mert nagy szükségünk van a hiteles és megingathatatlan példákra – emelte ki Dénes Sándor.
Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő arról beszélt, a mai társadalom egyik pillére a gazdaság – azoknak a vállalkozóknak a személyében, akik a társadalom működtetésének anyagi feltételeit megteremtik, a másik pillér pedig a magyar kultúra, amely az identitásunk alapja.
– A vállalkozóknál a nagy teljesítményeket forintokban mérik, egy jó vállalkozás sok nyereséget termel. A kultúra területén azonban máshogy kell értékelni, s ez az értékelés ma este megtörténik Zala megyében. Megköszönjük a szakmai, az emberi és erkölcsi teljesítményt, de a köszönet mellett talán az a legfontosabb, hogy ez a kis zalai közösség példaként emeli fel a jelölteket és a díjazottakat – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Az év legjobb zalai vállalkozásainak képviselői (Fotó: Gergely Szilárd)
A gálaesten a hagyományokhoz híven díjazták az év legjobb vállalkozásait. Nyolc kategóriában adtak át elismerést, majd bemutatták a zalai Prima Díj tíz jelöltjét, akik az élet különböző területein tevékenykednek.
A fődíjat – a kiválóságot jelképező Kincsem szobrot és a vele járó pénzjutalmat – a közönségdíjat is elnyert dr. Rashed Aref, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészetének főorvosa, a Lovásziban alkotó Károlyfi Zsófia festőművész, író és grafikus, valamint a nagykanizsai Lubics Szilvia ultrafutó kapta.
Cseresnyés Péter miniszterhelyettes gratulál a Prima-díjas Lubics Szilviának
(Fotó: Gergely Szilárd)
– Nagyon büszke vagyok rá, önmagában már a jelölésre is az voltam – mesélte a díjátadó után a sportoló. – Amikor az ember elismerést kap, érzi, hogy amit csinál, az mások számára példa lehet. Nekem ez most egy plusz ösztönzést jelent a további céljaim megvalósításához – tette hozzá.
A rendezvényen különdíjat kapott a Thúry Vitézlő Oskola.
– Nagyon örülök, mert mi még nem kaptunk díjat sehonnan. Dicséretet, szeretetet, biztatást igen, s ezek szintén nagyon fontosak, de arra még nem volt példa, hogy nagy közönség előtt ismerjenek el minket – mondta Vörös András, a közösség vezetője. – Mindig valahogy úgy éreztem, hogy amit mi csinálunk, az egy elszigetelt kis közösség örömkeresése a saját maga számára. Most viszont a világ visszaigazolta, hogy ahol mi kapirgálunk, ott igenis van érték – fogalmazott.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala Megyei Elnöksége 13. alkalommal rendezte meg a díjátadót, idén Nagykanizsán.
– Számomra az a legnagyobb öröm, hogy a zalai közösség elfogadta a kezdeményezésünket, és a magáénak érzi. Ez nagyon fontos, hiszen látható az érdeklődés, és látható az is, hogy a jelölteknek, illetve a díjazottaknak milyen sokat jelent, hogy felismerjük és megköszönjük az életművüket – mutatott rá Doucha Ferenc, a zalai szervezet elnöke.
Elismerték a legjobbakat. Balról jobbra: Doucha Ferenc (VOSZ Zala), Vörös András,
Lubics Szilvia, dr. Rashed Aref, Károlyfi Zsófia és Vaski János (VOSZ Zala)
(Fotó: Gergely Szilárd)
A Zala Megyei Területi Prima Díj ötlete a Prima Primissima nyomán született. Az országos elismerést Demján Sándor alapította 2003-ban a VOSZ támogatásával. A tavasszal elhunyt vállalkozóról a nagykanizsai gálaesten is megemlékeztek.
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Mintegy 200 lelkes résztvevő a teljesítménytúrán
2023. okt. 4. 15:43Sikeres volt a 33. Kanizsa-túra. A 10, 20 és 30 kilométeres távokat összesen 201 fő teljesítette. A résztvevők idén 43 településről érkeztek.
Közgyűlési utózöngék
2023. okt. 4. 14:55A fejlesztések és a feljelentés. E két téma köré csoportosul a múlt heti soron kívüli közgyűlés utáni online kommunikáció. A Czirákiné kapcsán tett ígéret esetében a Fidesz Dél-Zala már a tanácskozás alatt posztolta a viszontválaszát, míg a Rozgonyi-óvoda fejlesztését rögvest, csütörtökön be is jelentette mindkét oldal.
Amint a betegnek tudnia kell...
2023. okt. 4. 14:33Három év kihagyás után, újra egészségügyi előadással várta az érdeklődőket a Szívbetegekért Egyesület. Kisjós Balázs belgyógyász prezentációja iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az eredetileg tervezett helyett, a HSMK egyik nagyobb termébe kellett költöztetni az eseményt.
PEN-Feszt a Kutatók éjszakáján
2023. okt. 3. 21:39Harmadszor rendezték meg a PEN-Fesztet a Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. A Kutatók Éjszakáján tartott eseményen az aulában interaktív programokkal várták az érdeklődőket, míg az udvaron a könnyedebb szórakozás játszotta a főszerepet.
Expo Real 2023
2023. okt. 3. 21:29Nagykanizsa is részt vesz Európa egyik legnagyobb, háromnapos ingatlankiállításán, a müncheni Expo Real-en. Az október 4-én induló rendezvényen több mint 30 országból mutatkoznak be, Nyugat-Magyarországot pedig kizárólag városunk képviseli. A delegáció célja, hogy minél több befektető figyelmét hívja fel Kanizsa kedvező adottságaira.
Óvodai projektzáró Áder Jánossal
2023. okt. 3. 21:23Áder János, volt köztársasági elnök tartott előadást ma délelőtt a Medgyaszay Házban. Az eseményre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívót. A megyei napilap és az M1 stábja azonban tudósíthatott az eseményről, és a megjelentek szerint, az okoseszközök óvodai használatát segítő pályázat zárásaként érkezett Kanizsára a kormánypárti politikus.
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.