Lehullott levelek megsemmisítése esetén tartsuk be a belterületi égetés szabályait

facebook megosztás

A zordabb időjárás következtében a természet is egyre változatosabb, színesebb arcát mutatja. Az őszre jellemző kerti munkálatok során az ingatlan tulajdonosok a lehullott faleveleket rendre összegyűjtik, azokat megsemmisítik.

A kertekben, hétvégi házak, családi házak udvarán ezen időszak során nagy gondot jelent a tulajdonosoknak a falevelek eltűntetése. Az egyik legkörnyezetbarátabb megoldás és a legkevesebb veszéllyel járó tevékenység, amit ilyenkor alkalmazni lehet, az a kerti hulladékok komposztálása. Sajnos hazánkban ez az eljárási forma kevésbé elterjedt még.

Régi szokásnak megfelelően a felhalmozódott hulladékot elégetik a tulajdonosok. Azonban nem szabad megfeledkezni, hogy már több, mint három éve, 2015. március 5-től megváltoztak az irányított égetés szabályai. A legfontosabb változás, hogy főszabály szerint belterületen tilos égetni. Csak és kizárólag abban az esetben lehet a hulladék ilyen jellegű megsemmisítését végrehajtani, ha azt egyéb más jogszabály, mint például önkormányzati rendelet engedélyezi. Zala megyében számos település alkotott az égetés pontos meghatározásával kapcsolatos rendeleteket. Így tehát a kerti hulladékokat égetését csak az önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelő időpontban lehet végrehajtani. Ezen rendeleteket mindegyik önkormányzat internetes oldalán tekinthetik meg. Ha valaki ennek a jogszabálynak nem tesz eleget az tűzvédelmi szabálysértést követ el.

Az égetés során figyeljünk arra, hogy könnyen éghető anyagok ne legyen a tűz közelében, sem fák, bokrok, száraz fű, ugyanis ezek könnyen lángba borulhatnak. Fontos továbbá, hogy szeles időben ne gyújtsunk tüzet, hiszen ha a szél az égő leveleket felkapja, a tűzrakás környezete, vagy akár a szomszéd udvara is hamar lángba borulhat. Megfelelő mennyiségű oltóvíz meglétéről, kéziszerszámokról mindig gondoskodjunk a helyszínen és sose hagyjuk őrizetlenül a tüzet.

A fenti rendszabályok betartásával tovább csökkenthetjük a szabadtéri tűzesetek számát - írja honlapján a Zala megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.