Megköszönték a szociális ágazatban dolgozók munkáját

facebook megosztás

Elismerték a szociális szférában dolgozók munkáját. Az önkormányzat szerda délután tartotta hagyományos ünnepségét a szociális munka napja alkalmából. A rendezvényen elismeréseket is átadtak, azt követően pedig egy színházi előadáson, majd állófogadáson vettek részt a megjelentek.

A szociális munka napja alkalmából azokat köszöntötték, akik nap mint nap a rászorulók, a bajba jutottak és a hátrányos helyzetűek megsegítésén fáradoznak. Munkájukért és „szeretetszolgálatukért” Dénes Sándor polgármester mondott köszönetet, idézve Teréz anya gondolatát: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”

– Mások életének a segítése sok esetben egy-egy odanyújtott kéz, egy mosoly, vagy egy jó szó révén valósul meg, nem pedig a történelem kerekének megváltoztatásával – hangsúlyozta Dénes Sándor.

A hagyományokhoz híven idén is átadtak két elismerést. A NESZI Idősek Otthonában két évtizede irodai munkát végző Kiss Zsuzsannának példamutatóan ellátott, sokrétű tevékenységét köszönték meg.


Kiss Zsuzsanna átveszi az elismerést

– Nyugdíj előtt állok, a következő évben vagy években megyek nyugdíjba. Ez az elismerés így, a pályafutásom végén nagyon jólesik – fogalmazott Kiss Zsuzsanna.

A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársa, Zámbóné Sorok Sarolta családgondozóként kezdte pályafutását 1997-ben, 2012 óta pedig a családsegítő csoport vezetője.


Zámbóné Sorok Sarolta munkáját is elismerték

– Nekem ez az első és eddigi egyetlen munkahelyem. Bízom benne, hogy nagyon sok embernek tudtam, tudtunk a kollégáimmal segíteni. Ez egy olyan hivatás, ahol sokszor kevés a sikerélmény és a megbecsültség, de ha csak egy embernek is tudunk segíteni, az kárpótol mindenért – mondta Zámbóné Sorok Sarolta.

Az elismerések átadását követően az ünnepség résztvevői – utcai szociális munkások, családsegítők, a gyermekjólét és az idősellátás szakemberei, szociális intézmények és karitatív szervezetek munkatársai – a Telefondoktor című bohózatot nézték meg Göttinger Pál főszereplésével. A szociális munka napja november 12-én van, és 1997 óta ünneplik világszerte.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.