Megúszta felfüggesztettel a sikkasztó biztosítási üzletkötő: a 47 éves nő 1 év 10 hónap börtönt kapott

facebook megosztás

Hétfőn számoltunk be arról, hogy a sikkasztással és más bűncselekményekkel is megvádolt G. E. első tárgyalására megy a megyeszékhely járásbíróságára. A Zalaegerszegi Járásbíróság már az előkészítő ülésen ítéletet hozott a mindent beismerő, zalabéri, 47 éves nőnek a bűnperében, aki valótlan adatokat feltüntetve kötött különböző biztosítási szerződéseket, majd felvette az ezek után járó jutalékot. De olyan eset is megtörtént, mikor saját ügyfelét vágta át 900 ezer forinttal. Az ítélethozatal részleteiről dr. Vándor Virágot, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjét kérdeztem.

– A 2018. november 20-án megtartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét, a tárgyalásról lemondott. A váddal megegyező tényállás szerint a nő a sértetti biztosító részére közvetített biztosítási, banki és nyugdíjpénztári szerződéseket, amelyek után jutalékot kapott – sorolta dr. Vándor Virág. – 2014 júliusában egy magánszemély a vádlott közvetítésével kötött biztosítási szerződést. Ezt követően a nő arról tájékoztatta a sértettet, hogy nagyobb befizetésekkel a biztosítási szerződés értéke növelhető, ezért a sértett 900.000,- Ft eseti díjat adott át neki. Ezt a nő fiktív biztosítások megkötéséhez használta fel.Majd 2014 szeptembere és novembere között a vádlott, a biztosítóhoz fiktív személyek adataival valótlan tartalmú és hamis ajánlatokat nyújtott be. Az így létrejött szerződések díjelőlegét a korábban kicsalt 900.000 forintból fedezte. A biztosító 6 esetben fizette ki a nőnek az üzletkötői jutalékot, így a vádlott 1.057.238,- Ft kárt okozott.

– 2013 januárja és 2014 júliusa között a nő olyan személyek nevében nyújtott be valótlan tartalmú ajánlatokat és nyilatkozatokat, akiknek adatait más biztosításkötésekből már ismerte. Az ügyfelek tudta nélkül létrejött szerződésekre a vádlott befizette a díjelőlegeket, esetenként a biztosítási díjat is. Célja ezúttal is a jutalék megszerzése volt, több mint 4 millió forint kárt okozva ezzel a biztosítónak – hangsúlyozta a törvényszék sajtószóvivője. – Fentiek miatt a vádlottat a Zalaegerszegi Járásbíróság bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében, csalás bűntettének kísérletében, illetve 28 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért őt halmazati büntetésként 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztett.A vádlott beismerő vallomását a bíróság elfogadta, így a 2018. július 1-től hatályos,új büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint már az előkészítő ülésen ítéletet hozott, amely ugyanezen a napon jogerőre is emelkedett – mondta végül dr. Vándor Virág, majd felhívta a figyelmet:néhány kivételtől eltekintve, az új büntetőeljárási törvény szerint kötelező előkészítő ülést tartani minden büntetőügyben. Az ülés feltétele, hogy a vádlott tárgyalás tartási jogáról lemond, beismerő vallomást tesz, amit a bíró elfogad. Így a bíróság már az eljárás e szakaszában ítéletet hozhat. Azonban a bűnösséget nem, vagy csak részben beismerő vádlott esetében tárgyalás tartására kerül sor.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.