Népzenei verseny volt a zeneiskolában

facebook megosztás

A Szép Zalában születettem című dal mellett magyarbéli és gyimesi népdalokat is hallhatott a szakmai zsűri a zeneiskola népzenei versenyén. A verseny ötlete egy értekezleten merült fel. - Háromévente van a művészeti iskoláknak egy továbbjutásos rendszerű népzenei megmérettetése Szombathelyen. és úgy gondoltuk, hogy ha itt Nagykanizsán egyet szerveznénk, akkor a környező megyékből is eljönnének hozzánk, és nem kéne három évet várni egy ilyen versenyre. Ez volt az alapötletünk ennek a versenynek a megrendezésére – mondta Vizeli József, a FFZAMI népzene tanszak tanára.


Az első alkalommal megrendezett versennyel a szervezők célja a hagyományteremtés és a tehetséggondozás volt

A szervezők a hagyományteremtés mellett a tehetséggondozást is fontosnak tartják. - Bizonyos szempontból hiánypótló is ez, mert a környéken nagyon kevés ilyen jellegű verseny van, sőt, mondhatni nincs is. Ez a fajta verseny kifejezetten az alapfokú művészeti iskolák népzene szakos tanulóinak szerveződik. A tehetséggondozás is nagyon fontos, és az is, hogy meg tudják mérettetni magukat a gyerekek – fogalmazott Baráth Zoltán, az FFZAMI intézményvezetője. A versenyzők két korcsoportban és öt kategóriában mérhették össze tudásukat. Az eredményhirdetés után szakmai megbeszélést is tartottak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.