Remek körítéssel

facebook megosztás

Nem kevesen látogattak ki a kanizsai férfi kézilabda MK-meccsre, melyet a Tungsram és a Ferencváros vívott, hiszen a hivatalos jegyzőkönyv is 400 nézőt jegyzett fel, a hangulatra tehát eleve nem lehetett panasz, egyben a nem éppen nagy létesítmény nézőtere, galéria része teljesen megtelt.


Tóth Károly ezúttal is a Tungsram kézilabda együttesének legeredményesebb játékosa volt

Fotó: Gergely Szilárd

Az első osztályban szereplő fővárosiak pedig igazolták, hogy mégiscsak egy ligával feljebb szerepelnek, hiszen az NB I B-s Tungsram ellen a félidőben 20-12-re vezettek. Ez a különbség viszont a második harminc percben nem nőtt, mivel a vége 36-28 lett a zöld-fehéreknek, ezzel a vendégek kerültek tovább a következő fordulóba. A kanizsaiak legeredményesebb kézilabdázója a mérkőzésen Tóth Károly lett, aki kilencszer talált az ellenfél hálójába. Madarász Péter legénységének nincs oka az elkeseredésre, a hétvégén pedig jöhet a bajnoki folytatás, amikor is szombaton 17 órától hazai környezetben a Telekom Veszprém U21-es csapatát fogadják.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.