Remekeltek a péterfysek

facebook megosztás

A diákok kimagasló eredményeket értek az utóbbi időszak tanulmányi versenyein. Ennek köszönhetően nem csak az iskolát fémjelző sportos területeken öregbítették az intézmény hírnevét. Egyebek mellett matematika, magyar és idegen nyelvi versenyeken is kitűnően teljesítettek az elmúlt időszakban az iskola diákjai, akik számos területi, régiós és megyei versenyen vettek részt. A megmérettetések túlnyomó része csapatverseny volt, az iskola vezetője a Kanizsa Televízió Híradójának azt mondta, büszkék arra, hogy a tanulók tudnak egymást segítve dolgozni. - Ezek a gyerekek alkalmasak rá, keresik a lehetőséget, hogy megmérettessék magukat. Ha egy értelmes célt tűzünk ki eléjük, azért hajlandóak dolgozni. Hajlandóak plusz munkát vállalni, akár a szabadidejükből áldozni, akár pedig egy tanórai keretben a differenciálás révén nehezebb feladatokat, komolyabb feladatokat elvégezni. Nálunk ez az iskolában egy jól működő rendszert képez, hiszen tehetséggondozó foglalkozásokkal, szakkörökkel, egyéni foglalkozásokkal segítjük, támogatjuk a tehetséges gyerekeket is – mondta el Sneffné Ágoston Mónika a Péterfy-iskola tagintézmény-vezetője.

A megmérettetéseken részt vevő fiatalok között vannak kezdő versenyzők, de rutinosak is, mint például a 7. osztályos Horváth Anna, aki harmadikas kora óta indul tanulmányi versenyeken. - Sok ember nyújtott segítséget abban, hogy a versenyekre felkészüljek, és főleg azért is jelentkeztem, hogy a többieknek példát mutassak -  fogalmazott Horváth Anna. Anna társaival együtt legutóbb matematika és nyelvtan csapatversenyen vett részt. Mindkettőn kiváló eredményeket értek el. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.