Várják a Fradit, sok nézőt remélnek

facebook megosztás

AZ NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság tizenegyedik helyén álló Madarász Péter kanizsai legénysége az első fordulóban a szintén NB I B-s NEKA legénységét győzte le (33-19), majd a következő körben úgy jutott túl a szintén második vonalbeli Szigetszentmiklóson, hogy idegenben a döntetlen (29-29) is elég volt a továbbjutáshoz. Akkor már minden esély megvolt arra, hogy a kanizsaiak első ligás gárdát kapjanak ellenfélül és így is történt, hiszen a patinás zöld-fehér klub férfi kézisei érkezhetnek kanizsai vendégségbe. A fővárosiak kézilabda-szakosztályát 1950-ben alapították és bár a női szakág büszkélkedhet igazán dicső sikerekkel, jelenleg az NB I-ben a férfiak sem állnak rosszul, hiszen nyolc mérkőzés után a hetedik helyet foglalják el a tabellán öt nyert meccsel és három vereséggel. A nagykanizsai kupameccsnek is a Horváth Attila irányította „zöldek az esélyesei, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Tungsram nem szeretne meglepetést okozni.

- Megtisztelő együttesünk számára, hogy az ország legpatinásabb klubjának férfi kézilabdázóit láthatjuk vendégül és tisztában vagyunk az előzetes esélyekkel is – mondta el a Tungi edzője, Madarász Péter. - Ennek ellenére szeretnénk jó játékkal kirukkolni és a remélhetőleg igencsak szépszámú nézőközönségünket produkciónkkal méltó módon kiszolgálni. Ezzel már azt is elárulhattam, hogy szeretnénk, ha szurkolóink megtöltenék a csarnokot és egy velük közösen egy igazi kézilabda-ünnepet varázsolnánk a Zsigmondyba. Azt ugyanakkor hozzátenném, számunkra első a bajnokság, már csupán azért is, hiszen a pontokat már illene ott is nagyobb mennyiségben bezsebelnünk. Ez a kupatalálkozó talán arra is remek alkalom lehet, hogy játékunkat csiszoljuk a hétvégi bajnoki összecsapásunkra és egy kicsit nagyobb iramot is diktálhassunk az elkövetkezendő időszakunkban.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.