70 éves a Szivárvány EGYMI

facebook megosztás

Az intézmény elmúlt hét évtizedét bemutató összeállítással kezdődött az ünnepi rendezvény tegnap délután a Medgyaszay házban.  A fogyatékkal élő emberek világnapja alkalmából minden évben különböző műsorral készül december elejére a Szivárvány EGYMI. A jubileum miatt idén azonban az intézmény pedagógusainak tartottak szakmai napot. – December 3-a iskolánk életében mindig különösen fontos, hiszen a fogyatékkal élők világnapjáról van szó, amit mindig műsorral szoktunk megünnepelni. Most – rendhagyóan – csak a pedagógusok ünnepelnek, azokat és azokkal szerettem volna ünnepelni, akik létrehozták a gyógypedagógiai intézményt. Lelküket, életüket tették arra, hogy a fogyatékkal élő gyermekek nevelését, oktatását végezzék - mondta Horváth Piroska, a Szivárvány EGYMI intézményvezetője.

A jubileumi rendezvényen két szakmai előadást is hallhattak az érdeklődők. Dénes Sándor szerint fontos, hogy az ezt az áldozatos hivatást végzők egész életük során új és hatásos pedagógiai módszerekről tanuljanak. – Már szombaton elkezdődött az ünnep, és a mostani programokkal folytatódott, amikor maguk emlékeznek, és még két kiváló előadót is hívtak, hogy megosszák gondolataikat önökkel. Hiszen minden rendezvényen, amelyen részt veszünk, mi pedagógusok beszélgetünk egymással, meghallgatjuk az előadókat, s ebből mindig tanulunk. Ez nagyon fontos a mindennapjainkban - fogalmazott Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. Az előadások után a „Pennától a digitális tábláig” című, az intézmény elmúlt 70 évét bemutató kiállítást is megtekinthették a résztvevők.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.