A Mikulás legszebb ajándéka: gyerekmesék színészek tolmácsolásában

facebook megosztás

Mikulás napján, december 6-án, a Katona József Színház színészei varázslatos ajándékkal kedveskedtek a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézetben gyógyuló gyerekeknek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programmal Pálmai Anna, Dér Zsolt és Keresztes Tamás is mesedoktorrá válhatott. Így a kedves történetek által az ország több mint 50 000 önkéntese mellett a színészek is hozzájárultak ahhoz, hogy a kicsik mielőbb meggyógyuljanak.

A gyerekek egyik kedvenc ünnepén, Mikulás napján különleges élménnyel kedveskedtek a Katona József Színház színészei a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet Gyermekosztályán gyógyuló gyerekeknek: Pálmai Anna, Dér Zsolt és Keresztes Tamás is mesedoktorrá vált. Az 5 éve működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program célja, hogy a mesék varázslatos világán keresztül támogassa a gyerekek lelki gyógyulását, ezzel pedig a testi felépülésüket is, hogy minél hamarabb hazatérhessenek családjuk, barátaik körébe, és teljes életet élhessenek.

„Első gondolatra szokatlan lehet elképzelni, hogy egy gyermekeknek szánt mese mennyi mindent adhat a felnőtteknek is. Vannak, akiknek a mindennapi munkájuk része a különböző történetek elmesélése, és vannak olyanok is, akik gyermekkorukban találkoztak utoljára a mesékkel. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program lehetőséget biztosít a meseolvasás során, hogy mindenki kedve szerint felolvassa a kedvenc meséjét, függetlenül attól, hogy mennyire gyakorlott meseolvasó. Amikor a Katona József Színház színészei jelezték, hogy örömmel segítenének a kisbetegeknek, tudtuk, hogy ez egy remek lehetőség, hogy megmutassuk, a meseolvasás mindenkié, profi színészek és a civilek is ugyanolyan lelkesen szeretnének a kisbetegeknek segíteni. Ma már az ország 47 kórháza és több mint 50 000 mesedoktor várja, hogy mosolyt csalhasson a beteg gyerekek arcára” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A Katona József Színház színészei feladatuknak érzik, hogy átvitt és szó szerinti értelemben is kimozduljanak a színház falai közül, és eljuttassák a történetmesélést olyan gyerekekhez, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak részt venni színházi előadásokon. „Színészként ’szakmai ártalom’, hogy tisztában vagyok az elmesélt történetek erejével, hiszen esténként a színpadon egy-egy történetet keltünk életre, alapvetően a szó erejével. Amióta pedig gyakorló apa vagyok, ez az érzés sokszorosára erősödött bennem: közvetlen közelről látom, ahogyan a mesék hatnak a gyerekekre, érzéseket ébresztenek bennük, és a jövőbe vezető folyamatokat indítanak el. Emellett fontosnak tartom azt is, hogy minden mesével töltött perc a kicsik számára végtelen biztonságot adó, intim pillanatok sokasága. Éppen ezért örömmel tölt el az, hogy ma itt lehetek: szeretnék ezekkel a különleges mesékkel boldog perceket szerezni a gyerekeknek” - mondta Keresztes Tamás a meseolvasáson.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.