„Áldás van azon a napon, amelyik Jézussal kezdődik”

Hétről hétre közelebb a karácsony – vasárnap már három gyertya ragyog az adventi koszorúkon. A Jézus születését megelőző időszak a csendes, de örömteli várakozás jegyében telik, amelynek egyik legszebb kifejezési módja a katolikusoknál a hajnali szentmiséken való részvétel. A rorátéba bekapcsolódni még most sem késő azoknak, akik nemcsak az otthonukat, hanem a lelküket is ünneplőbe szeretnék öltöztetni.


Szűcs Imre: A roráténak megmagyarázhatatlan varázsa van (Fotó: Gergely Szilárd)

A decemberi hajnalokhoz régóta hozzátartozik a sötétséggel és a hideggel dacoló emberek látványa, amint a kivilágított templomok felé igyekeznek. Pontban hat órakor megszólal az orgona, és a hívek énekelni kezdik: „Harmatozzatok, égi magasok…”. Az adventi ének latinul így hangzik: „Roratecaeli de super…”, ezért nevezik a hajnali misét roráténak is. A régi hagyomány ma is él a katolikusok körében – falun és városokban egyaránt.

– Az adventi hajnali miséken való részvétel az önátadás egyik legnagyszerűbb formája a hívő ember részéről – fogalmaz Szűcs Imre atya, a Felsőtemplom plébánosa. – Ennek megtartása nem kötelező, nem írja elő az egyház, pusztán egy önként vállalt, szép hagyományról van szó, amivel még tartalmasabbá tehetjük az ünnepi készülődést.

A Deák téri templomot ilyenkor a hétköznapokon tartott szentmisékhez képest akár kétszer-háromszor annyian is felkeresik, és a létszám csak nő az ünnep közeledtével.

– A roráténak megmagyarázhatatlan varázsa van, aki egyszer részt vesz rajta, alig várja a következő alkalmat. Egy, a napokban történt eset is ezt sugallja. Egyik vasárnap, amikor – a szokásomhoz híven – kora reggel átsétáltam a templomba, hogy egy kicsit egyedül imádkozzam, ott várt a bejáratnál néhány hívő. Rorátéra érkeztek – nem tudták, vagy elfelejtették, hogy az csak hétköznapokon és szombaton van, de nem is az lényeg, hanem az, hogy a lelkesedésük hajtotta őket Jézushoz. Emlékszem, gyerekkoromban a társaimmal gyakran versenyt űztünk abból, melyikünk hány hajnali misén van ott.

A hajnali szentmisékre nem csak az idősek járnak: Imre atya szerint sok a fiatal is, aki a templomból megy iskolába vagy dolgozni.

– Meggyőződésem, hogy áldás van azon a napon, amelyik Jézussal kezdődik – fogalmaz. – Ilyenkor ugyanis imádsággá változik a nap minden pillanata, szívdobbanása és lépése. Ugyanilyen szép lezárása a napnak az esti szentmise, mivel ez azt jelzi, hogy a Megváltót befogadjuk az életünkbe.

A roráté és adventi várakozás tiszta lélekkel még mélyebb élményt jelent.

– Amikor várunk valakit, vagy készülődünk az ünnepekre, rendbe szedjük a portánkat: kitakarítunk, ablakot mosunk és így tovább. Ugyanígy a lelkünkben is érdemes rendet rakni időről időre, és akkor a karácsony csodája – a szeretet és a törődés egymás iránt – nem csak két-három napig tart. Ehhez kérhetjük a Szűzanya és Jézus segítségét is.

Nemes Dóra

- - -

Az adventi hajnali misék hagyománya a 6-7. századig vezethető vissza. Akkoriban a karácsonyt megelőző hét vagy kilenc napon át tartottak rorátét, a középkorban pedig már egész adventben. Szintén a középkortól kezdve a Szűzanya miséjének szövegét mondták ezeken a miséken, a II. vatikáni zsinat óta viszont minden nap más és más miseszövegek vannak, amelyek a várakozást állítják a középpontba – kivéve Pannonhalmán és az esztergomi főegyházmegyében, ahol pápai engedéllyel megmaradt a középkori szokás.  

- - -

„Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.” (Kosztolányi Dezső a hajnali szentmisékről Harsányi Lajos papköltőnek)