Az ellenzék, ha tehetné, megint elvenne a gyerekes családoktól és inkább a bevándorlóknak adna

facebook megosztás

A politikus hozzátette, a magyar kormánynak teljesen más elképzelése van a társadalmi folyamatokról, mint jó néhány nyugat-európai politikusnak vagy a hazai ellenzéknek. Utóbbira egyik példaként a DK-s politikus, Bauer Tamás nyilatkozatát említette, aki a napokban kijelentette, hogy Magyarország demográfiai problémáit bevándorlással kellene kezelni a több gyermek vállalásának támogatása helyett. A Fidesz – KDNP számára azonban mindig is a magyar gyermekek és a családok voltak az első helyen. Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a kormány szeretné segíteni a családalapítást tervező fiatalokat, minden akadályt lebontana előttük azért, hogy a családokban annyi gyermek születhessen, amennyit szeretnének. A miniszterhelyettes hozzátette, ezért és a további intézkedések sikeréért különösen fontos a családok védelméről indított nemzeti konzultáció, amelynek íveit már több mint 773 ezren küldték vissza. A nemzeti konzultáció kitöltésére december 21-ig van lehetőség.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.