Buliba menne Gershwinnel

Bach a legkuszább gondolatokat is kibogozza, Gershwin a nagyvárosi zajból komponál zenét, Mozart pedig Isten mosolya – így vélekedik a zenetörténet óriásairól Rákász Gergely. A művész legutóbbi, nagykanizsai hangversenyére az orgona lordjaival érkezett.


Rákász Gergely idén az orgona lordjait hozta el Kanizsára (Fotó: Gergely Szilárd)

Most már hagyomány, hogy évente egyszer, október végén Nagykanizsán lép fel Rákász Gergely. Nem egyszerűen koncertezik, hanem zenetörténeti idegenvezetést tart a szépre, jóra és értékesre fogékony közönségnek. Széleskörű tájékozottsága és közvetlen hangneme hiteles idegenvezetővé teszi őt: úgy mesél a 100, 200 vagy 300 évvel ezelőtt élt zeneszerzőkről, mintha személyesen is ismerte volna őket.

A kanizsai református templomban legutóbb a Lords of the Organ 2018-as összeállítását mutatta be. A tavaly indult sorozatban mindig a hangszerek királyának legnagyobb – és az adott évben évfordulós – művészeit idézi meg, természetesen Bach mellett, aki egyetlen műsorból sem maradhat ki. Idén rajta kívül még Debussy, Scott Joplin, Bizet, Rossini, valamint Vivaldi volt az est főszereplője.

– Ebben a nívós társaságban Vivaldi a korelnök – mondja Rákász Gergely. – Hét évvel volt idősebb Bachnál, s bár személyesen nem, de a zenéjükön keresztül találkoztak Pedig mennyire mások voltak! Vivaldi beutazta egész Európát, mégsem „ragadt rá” semmi a különböző kultúrák zenéiből. Közben Bach, aki egész életében mindössze egyszer járt külföldön, magába szívott és épített minden impulzust, ami csak érte.

Vivaldi papként is szolgált, ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – ontotta magából a szenvedélyes darabokat. Bach, akinek két asszonytól húsz gyermeke született, szigorúan szerkesztett, szakrális műveket írt. Egészen addig, amíg meg nem ismerte Vivaldi munkásságát.

– Amikor Bach elszegődött Wilhelm Ernst herceghez Weimarba, az egész udvar Vivaldi nevétől zengett – fogalmaz. – Valóságos legendának számított, akit személyesen ugyan senki sem látott vagy ismert, mégis mindenki tudta, hogy kicsoda. Valószínűleg egy itáliai kereskedő beszélt róla, onnantól kezdve pedig állandóan ő volt a téma. Ha csak meghallották a nevét, a hölgyek elaléltak tőle, Bach pedig, akiről azt gondolnánk, hogy egy vaskalapos ember volt, felült a divatvonatra. Beszerzett néhány kottát tőle – ez ma egy kattintás lenne, akkor körülbelül két hétbe telt –, ízlelgette a zenéjét, majd magába is szívta, és egy kicsit ő is Vivaldivá vált. A mindig fegyelmezett, veretes alkotóból egyszer csak egy többdimenziójú művész lett.

Rákász Gergely a Lords of the Organ című sorozatában az orgona lordjait ülteti egy asztalhoz. Arra a kérdésre, hogy ő kinek a(z asztal)társaságát keresné, ha utazhatna az időben, nem csak zeneszerzők nevét említi.

– Julius Caesar mellé szívesen beülnék. Tisztelném őt annyira, hogy nem nagyon beszélgetnék vele, mert rendkívül elfoglalt ember, és sok felelősség nyomja a vállát. De nagyon szeretnék ott lenni a közelében akár csak kisegérként a sarokban, és hallani, hogyan születnek meg bizonyos döntések. A magyarok közül szívesen elmennék Madách Imréhez, amikor Az ember tragédiáján dolgozik. Vele már beszélgetnék is – kíváncsi vagyok egy-két dologra a művel kapcsolatban. Ami pedig a zeneszerzőket illeti, Gershwinnel biztosbuliba mennék, mert nagy „partiarc” volt.

A koncertorgonista vallja: noha jó pár pont van a történelemben, ahová szívesen visszamenne, de összességében úgy véli, ezek az emberek – Caesartól kezdve Madáchon át Gershwinig – örökül hagyták az esszenciájukat az utókorra. Arról ugyan már nem lehet velük beszélgetni, hogy szerették-e a rántottát, mondja, de azt a műveiken keresztül még megtudhatjuk, hogy miként gondolkodtak a világ dolgairól, és – Márait idézve – milyen válaszokat adtak a fontos kérdésekre az életükkel.

Nemes Dóra

Rákász Gergely 1977-ben született Győrben. 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az USA-ban tanult és koncertezett, közben Európa- és Amerika-szerte voltak fellépései. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, amelyben a képzőművészet, a tánc és a színészi játék segítségével vitte közelebb az emberekhez az orgonazenét. Tematikus hangversenyeivel Magyarország minden nagyvárosában rendszeresen megfordul, de a vidéki kisközösségi előadások is fontosak a számára. Egyik célja, hogy az országban és a történelmi Magyarország területén mindenütt magas színvonalú élőkoncertek szólaljanak meg.