Csütörtökig várják az adományokat

facebook megosztás

„Falatnyi Szeretet” néven indult útjára a hónap elején az az akció, amelyben adományokat gyűjtenek a nagykanizsai állatmenhely lakói számára. – Nagyon fontos az, hogy ez a Kanizsa Centrum és az üzletünk szervezésében indult útjára. Úgy gondoltuk, hogy jön a karácsony, és a menhelyen lévő kisállatok is megérdemlik azt, hogy egy kicsit a karácsony meghittségéből, melegéből ők is kapjanak, hogy rájuk is gondoljanak a szeretet ünnepén – mondta el Salamon-Donát Bernadett, a Petpoint Állateledelbolt tulajdonosa.


A Kanizsa Centrumban a helyi állatmenhely számára szerveztek gyűjtést

Az adománygyűjtés szervezői elsősorban száraztápokat, konzervet, kutya- és macskaszalámikat, valamint az állatok sétáltatáshoz szükséges felszereléseket várják. – Nagyon örülök, hogy az emberek ennyivel is hozzájárulnak az adományozáshoz, a jótékonykodáshoz. A szeretet ünnepén látszik, hogy mindenki kicsit nyitottabb az adakozás felé. Már két bevásárlókocsinyi tápot össze tudtunk gyűjteni az állatmenhely lakóinak. Szeretnénk ezt még kibővíteni, szeretnénk, hogy ha több érkezne, és így minél többet tudnánk karácsony előtt segíteni az állatmenhelynek – Salamon Krisztián, a Petpoint Állateledelbolt tulajdonosa. Az adományokat december 20-ig adhatják le a Kanizsa Centrumban működő állateledel szaküzletben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.