Elütöttek egy zebrán átkelő nőt a Balaton úton

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.


Fotó: police.hu

Egy 49 éves helyi férfi közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával 2018. december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Balaton úton a Hevesi út irányába, amikor a Boszorkány utca kereszteződésénél lévő gyalogos-átkelőhelyen figyelmetlensége miatt elütött egy 50 éves nőt. A baleset következtében a gyalogos személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány egy főt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.