Felépítették Szepetnek mézeskalács mását

facebook megosztás

Az IKSZT vezetőjének felhívására megmozdultak a szepetnekiek, összesen 15-en vettek részt az ünnepi édességből formált falu elkészítésében. - Háziasszonyok érkeztek. Sokan közülük nem készítettek még soha épületet, csak kiszúró formákkal mézeskalács szívet, angyalkát, tehát az első épület került ki a kezük alól. Egy megbeszélésre összehívtam őket, és egy házaspár volt a segítségünkre, akik kicsit jártasabbak a mézeskalács épületek készítésében. A férj segített nekünk abban, hogy megszerkesztette az épületeket méretarányosan, a tetőszerkezeteket is. Tehát sablonokat tudtunk ezáltal kivágni, és mindenki a saját otthonában készítette el az alkatrészeket. Bevásároltunk közösen, szétosztottuk a háziasszonyok között a hozzávalókat, otthon megsütöttük, és egy megbeszélt időpontra mindenki eljött. Nem is egy időpont volt, mert három délutánt és szinte estét foglalt magába, hogy el tudjuk készíteni, össze tudjuk ragasztani ezeket az elemeket - mondta Kocsis Edit művelődésszervező, az IKSZT Szepetnek vezetője. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.