Földangyalok a HSMK-ban – Megnyílt az Én hobbim sorozat legújabb kiállítása

A kiállításmegnyitót a Rozgonyi Úti Általános Iskola népdalosai színesítették, a tárlatot Pápa Erzsébet ajánlotta a megjelentek figyelmébe. - Tisztelem istenadta tehetségét, kitartását és munkásságát. Ifjúkorától kezdve érdekelte a képzőművészet, különösen a szobrászat, azon belül az arcok ábrázolása. Mindig arra vágyott, hogy alkothasson – mondta Pápa Erzsébet pedagógus.

Vörösné Pázmándi Ibolya fiatalkori álma volt, hogy szobrász legyen, annakidején Bálits Kálmán karolta fel és vezette be a képzőművészet rejtelmeibe, de egy teljesen más technika használatával. A rajzolás és az agyagozás iránti vágya végigkísérte az életét, de igazán csak a közelmúltban teljesedhetett ki.

– Az történt, hogy egyszer hallottam, Ludvig Zoltánék Kendlimajorban amatőröknek, illetve kezdőknek is indítanak tanfolyamot. Náluk sikerült részt venni egy hétvégi kurzuson, ott tanultam meg, hogyan lehet sodrófával kinyújtani az agyagot, hogy lehet ilyen kis figurákat készíteni. Ez 5-6 éve volt, azóta – mivel nagyon kevés időm van – inkább éjszaka meg este alkotok, de ez engem nagyon kikapcsol és magával ragad – árulta el Vörösné Pázmándi Ibolya. A földangyalokat bárki megcsodálhatja december 21-ig a Hevesi Sándor Művelődési Központban.