Fölényes győzelmet arattak a Tungsram női kézisei

facebook megosztás

 

A záró fordulóban Tóth László együttese a második helyen álló GÓNA SZKKE csapatát látta vendégül a Zsigmondy-csarnokban. A kanizsaiaknál a szezon előtt kimondott cél volt, hogy megnyerjék a Zala megyei bajnokságot, és ehhez most még közelebb kerültek. Az összesen 12 gólt szerző Zvolenszky Nóra vezetésével a kanizsai lányok nem adtak esélyt a vendégeknek, végig irányítani tudták a mérkőzést. A hazaiaknál többen is extra teljesítményt nyújtottak, így még a húszgólos győzelem is megérdemelt volt a játék képe alapján. A meccs végeredménye 35-15 lett.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.