Fülöp Attila: pályázatot ír ki a kormány a tanodák támogatására

facebook megosztás

A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.    

Fülöp Attila a zsámbéki Boldog Gertrúd Központ Nyitott-ház Tanodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz.     

Hozzátette, hogy a jövő év lesz az első, amikor a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra pályázhatnak.    

Az államtitkár beszélt arról, hogy a pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is.   

Hozzátette, hogy minden tanoda 12-15 millió forint támogatásra pályázhat, annak függvényében, hogy hány gyermekkel foglalkozik. Egy tanoda általában 20-30 gyermekkel szokott foglalkozni - tette hozzá Fülöp Attila.    

Kitért arra, hogy a pályázatokra 2019. január 10-ig lehet jelentkezni és ehhez a kormany.hu oldalon minden szükséges információ elérhető.    

Juhász Katalin Ágnes, a fenntartó Premontrei Női Kanonokrend általános főnöknője elmondta, hogy tanodájuk 1993 óta működik és csaknem hatvan gyermekkel foglalkoznak. Hozzátette, hogy a gyermekek a felzárkóztatás mellett háromszori étkezésben is részesülnek; a reggelijüket az általános iskolában fogyasztják el, de az ebédet és az uzsonnát már a tanodában. A gyermekek felkészítésében hetente kétszer egy pszichológus is segítséget nyújt - tette hozzá.   

A tanodák több mint húsz évvel ezelőtt, részben egyházi, részben civil kezdeményezésekre indultak el tanulást, illetve felzárkózást segítő, iskolán kívüli szolgáltatásként.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.