Immár a tizedik emléktorna következhet

facebook megosztás

Holnap 8.30 órától rendezik a Zsigmondy-csarnokban a Zsigmondy Vilmos Teremfoci Kupát, egyben a X. Fekete Szabolcs Futsal Emléktornát, az egykori testnevelőtanárra emlékezvén – tudtuk meg Váradi Gábor testnevelő pedagógustól, aki évek óta főszerepet játszik a sportesemény szervezésében.

Az emlékezés mellett a résztvevők egyben a megyei teremfoci, illetve futsal diákolimpia döntőre is készülhetnek. A meghívott középiskolás intézmények csapatai mellett a PEN legénységét, valamint a csapi iskola együttesét is várják és a torna után Fekete Szabolcs sírjánál mécseseket helyeznek el a fiatalok és tanáraik.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.