Ingyen ölelések

facebook megosztás

Az adventi készülődés, valamint a boldog iskola projektnek is az egyik legfontosabb része a szeretet, a megértés kimutatása. Így tettek ma a Batthyány Lajos Gimnázium tanulói is, hiszen ingyen ölelést osztogattak minden járókelőnek.Állítólag a programnak az az alapja, hogy naponta egy egészséges embernek 17 érintés, ha úgy tetszik, ölelés szükséges ahhoz, hogy testileg, lelkileg egészséges maradjon, vagy az öngyógyító folyamatok elinduljanak a testében. S így megpróbáljuk kicsit gyógyítani ezt a közösséget, iskolát, várost - említette Németh Ferenc, a Batthyány Lajos Gimnázium pedagógusa.

Amíg az iskola előtt az öngyógyításra is alkalmas ölelések keresték párjukat, az intézmény falain belül már tartott az adventi kézműves készülődés. A több éves hagyománnyal rendelkező programot az intézmény kórusa indította el. Nekik köszönhetjük a közösség ereje által. Az ő szervezésükben mindig a karácsony előtti utolsó iskolai napon ajándékkészítés folyik meghívott szakemberekkel, kézműves mesterekkel, és mint ahogy látható, megérinti az egész iskolát. Tulajdonképpen ebben a karácsonyi jó hangulatban mindenki kap szeretetadagot, amit aztán adhat tovább - mondta Balogh László igazgató.

Az ingyen ölelés és a közös ajándékkészítés mellett a Batthyány Lajos Gimnázium szinte minden osztálya saját karácsonyi műsorral zárta a téli szünet előtti utolsó tanítási napot.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.