Karácsonyi koncertet adott a Királyi Kórus

facebook megosztás

A Nefelejcs Egyesület énekkara nyitotta meg vasárnap a Királyi Karácsonyi Koncertet. A rendezvényt 2007-ben rendezték meg először, az esemény azóta töretlen népszerűségnek örvend. – Ez a karácsonyi várakozásnak egy nagy pillanata. Igazából ezután tudunk készülni a karácsonyra. Igaz, hogy ez nagyon sok munkával jár, de megéri, mert az embereket összekovácsolja és nagyon sok érdeklődő jön el a faluból, illetve a környező településekről és Nagykanizsáról is – nyilatkozta Major Györgyné, a Királyi Kórus tagja.


A Királyi Pál Általános Iskola énekkara is fellépett a rendezvényen

A rendezvényen a Királyi Pál Általános Iskola énekkara és a községben működő művészeti csoportok is felléptek. – A koncert mindig bensőséges hangulatú. Jelenleg telt házzal működünk már legalább hatodik éve – ez azt jelenti, hogy legalább 200 fő látogatja meg a rendezvényünket. Nagyon szeretnek idejönni, a koncert után beszélgetés van, még jobban megismerjük egymást – végre tudunk egymással beszélgetni, kibeszélni a gondjainkat, bajainkat – mondta el Kollonay Krisztina, a Királyi Kórus karnagya. A koncerten klasszikus és könnyűzenei darabokat, valamint német és horvát nemzetiségi dallamokat is hallhatott a közönség.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.