Közgyűlés

facebook megosztás

A módosítást egyebek mellett újonnan beérkezett források, valamint átcsoportosítások indokolták. A javaslatot elfogadták a képviselők, csakúgy, mint a közgyűlés 2019-re vonatkozó munkatervét és a tervezett napirendi pontokat. A közgyűlésen megszavazták az új Helyi Esélyegyenlőségi Programot is.

– Lejárt a város Helyi Esélyegyenlőségi Programja, amely öt évre szól. Ezt aktualizáltuk, mivel változtak a törvényi szabályozók és bizonyos helyi körülmények is. Az új programot a szociális osztály elkészítette, a munkába sokakat bevontak, akik például szociális területen dolgoznak, és ők elmondhatták a véleményüket. A programot elfogadtuk: 2019-től érvényes, és öt évre szól – mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.