Letartóztatták az agresszív, letenyei férfit: most (is) zaklatás a vád

facebook megosztás

Pont oda került, ahova való: egy újságíró leírhat ilyesmit? Szerintem igen, mert az újságíró is ember, akinek a lelkivilágát ugyanúgy felkorbácsolja egy agresszív férfi éveken át tartó zaklatása, amellyel pokollá tette egy gyenge, védekezni nem tudó nő életét, mint más emberét. Szóval pont oda került, ahová való. És nagyon remélem, hogy a nagykanizsai ügyészek gondoskodnak majd arról, hogy ott is maradjon. A megrázó bűnügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

A többszörös visszaesőnek minősülő, 49 éves, letenyei férfi még 2011-ben ismerkedett meg egy nővel, akivel a 2012. és 2013. években együtt is élt, annak letenyei lakásában. A férfi italozó életmódja, agresszív viselkedése miatt azonban többször alakult ki közöttük rendőrségi beavatkozást is igénylő, tettlegességig fajuló konfliktus. Ezért a férfit, zaklatás bűntette miatt a Nagykanizsai Járásbíróság szabadságvesztés büntetésre ítélte. Időközben magánlaksértés bűntette és más bűncselekmények miatt újabb szabadságvesztés büntetéssel záruló büntetőeljárások fejeződtek be ellene, szintén a letenyei nő sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. A férfi szabadulását követően, 2017 májusában ismét visszaköltözött a sértetthez, akinek azt állította, hogy megváltozott és a továbbiakban nem lesz gond a viselkedésével.

Az alkohol okozta szenvedélybetegsége miatt, korábban már többször pszichiátrián kezelt férfi azonban ezt követően sem hagyott fel az alkoholizálással, és ittas állapotban, több alkalommal is veszekedést kezdeményezett, melynek során a sértettet 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva bántalmazta is. A sértett a bántalmazásokat egy ideig eltűrte, azokért külön eljárást nem kezdeményezett, de a férfit erőszakos viselkedése miatt, már 2017 júniusában távozásra szólította fel, aki ennek nem tett eleget, sőt, a sértettet többször, életveszélyesen is megfenyegette.

A férfi 2018. március 22-én ismét nagyobb mennyiségben fogyasztott alkoholt, majd azzal kezdte fenyegetni a sértettet, hogy megöli. A nő a férfitől való félelmében az éjszakát a lakása előszobájában töltötte, miközben a férfi üvöltözve tovább fenyegetőzött. Hajnalban a férfi az általa használt szobába rendelte a sértettet, miközben azt üvöltötte, hogy „te ringyó, hol van a borom?!” Ezt követően a sértett elé állva megragadta a haját és a földre rántotta, majd kétszer a hasán és a jobb combján megrúgta a földön fekvő sértettet. A nő ezt követően kimenekült a házból és egy éppen arra járó, munkába igyekvő ismerősétől segítséget kérve, telefonon értesítette a rendőrséget a történtekről. A férfi még a kihívott rendőrök jelenlétében is azzal fenyegette a sértettet, hogy késsel elvágja a nyakát, a kését belemártja és megöli.

A rendőrségről való szabadon bocsátását követően nyomban visszatért a sértett lakóhelyére, és a nőt ismét fenyegetni kezdte: „elvágom egy késsel a torkodat, te mocskos k…a, végzek veled, megöllek téged, majd a volt feleségemet is felkeresem utánad és azzal is végzek!” A fenyegetések a sértettben komoly félelmet keltettek, ezért másnap reggel, 10 óra 20 perc körüli időben a település egyik nyilvános telefonfülkéjéből ismét bejelentést tett a rendőrségre, és kérte a férfi eltávolítását. A férfit a rendőrök még aznap elfogták, de délután már szabadlábra került.

Ezt követően a férfi ismét megjelent a sértett lakóingatlanánál, ahol a bevásárlásból haza érkező nő hiába kérte tőle, hogy menjen el. A férfi ennek során kijelentette, hogy „nem megyek el te ribanc, meg kell varrnom a táskámat, meg a nadrágomat, nincs albérlet, nem megyek sehová!” A sértett a nála lévő bevásárlókocsit betolta az udvarra, majd elindult a lakóháza bejárati ajtaja felé, miközben folyamatosan arra figyelmeztette az ekkor még utcai kisajtóban álló férfit, hogy menjen el, mert ellenkező esetben kihívja a rendőrséget. Ezt követően a nő a bejárati ajtót kinyitva belépett a lakóházába, azonban a férfi az egyik lábával belépett a bejárati ajtó mellé, így a gyenge fizikumú, egészségügyi problémákkal küzdő sértett az ajtót nem tudta becsukni. Majd ezt követően a férfi a sértett tiltakozása és akarata ellenére bement a házba a korábban használt szobájába és onnan nem volt hajlandó távozni. A nő emiatt 2018. március 24-én ismét rendőri intézkedést kért. A kiérkező rendőrök az ingatlan bejárati ajtaja előtt lévő, zárt teraszon találták az ingerült férfit, aki felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni, ezért ismét előállították a rendőrségre.

Ezután néhány hónapig nyugalom volt, majd a férfi 2018. augusztus 12-én éjjel, ittas állapotban, a sértett akarata és az ezt megelőzően, éjfél előtt vele szemben foganatosított rendőri igazoltatás, és a sértett lakóháza elől való elküldése ellenére, az előszobából nyíló konyhaajtó berúgásával behatolt a nő lakóházába. A sértettet felindult állapotban szidalmazta, fenyegette, hogy „szét leszel b…..a, utána meg megöllek”. Ezért a férfivel szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság 3 hónapi időtartamra távoltartást rendelt el.

A férfi azonban a vele szemben elrendelt kényszerintézkedés ellenére, 2018. október 07-én délután, ittas állapotban jelent meg a nő lakásánál, és a sértett akarata és távozásra való felszólítása ellenére bement a sértett tulajdonát képező lakóházba, amelynek elhagyására önként nem volt hajlandó. A nő ekkor ismét rendőri segítséget kért. A rendőrjárőrök igazoltatták az ekkor még mindig a lakóingatlanban tartózkodó terheltet. A rendőri intézkedéssel szemben fizikai ellenállást tanúsító férfit elfogták, és előállították a letenyei rendőrőrsre, majd a távoltartás szabályainak megszegése miatt 50.000 Forint rendbírságot szabtak ki vele szemben.

Ilyen előzmények után a férfi 2018. november 03-án este ismét megjelent az akkor betegként ágyban fekvő nő lakóhelyén, ahol előbb az utcakapuban állva, ingerült állapotban fenyegetőzve, azt kiabálta a sértettnek: „te ringyó, te rendőr f….szopó engedj be, ha bemegyek, megöllek!”. Majd elindult a ház bejárata felé, ahol berúgta a belső bejárati ajtót. A sértett a lakóház illemhelyiségébe menekült és a férfi bejutásának megakadályozása érdekében nekitámaszkodott az ott lévő ajtónak, miközben telefonon értesítette a történtekről a rendőrséget. A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a férfit a lakás utcafront felé néző szobájában vonták intézkedés alá: elfogták, őrizetbe vették, jelenleg letartóztatásban van. Mindezek miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfival – mint többszörös visszaesővel – szemben zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat a dél-zalai város járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.