Luca-napi családi délutánt tartottak tegnap a Zrínyi-iskolában

facebook megosztás

Adventi kézműves-foglalkozással egybekötött sportbemutatót tartottak tegnap a Zrínyi-iskolában. Az első alkalommal megrendezett Luca-napi családi délután célja, hogy megmutassák az intézményben végzett tevékenységeket. – Az első és második osztályosok szüleit hívtuk, hogy megismerjék azt a munkát, ami eddig történt. Véleményt formáljanak az elégedettségükről, esetleges kritikáikról. A másik fő cél pedig, hogy a gyerekek meg tudják mutatni magukat egy sportbemutatóval és egy kis adventi készülődéssel, hogy mire képesek, milyen ügyesek – fogalmazott Faller Zoltán, a Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola intézményvezetője.


A családi napon kézműves foglalkozást is tartottak advent jegyében (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A Zrínyi-iskola pedagógiai programjának egyik kiemelt területe a sport, ezért a rendezvényen a Zrínyi Sport és AirTrack Akadémia is bemutatkozott. A gyerekek olyan sportágakba engedtek betekintést, mint a foci, a kosárlabda vagy a torna. – Betekintést szeretnénk nyújtani a szülőknek az akadémiarendszerünkbe, hogy milyen sportfoglalkozásokkal találkoznak itt a gyerkőcök a tornateremben. A szülők is bekapcsolódhatnak ebbe a sporttevékenységbe – mondta el Dékány Beatrix, a Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola intézményvezető-helyettese. A szervezők szeretnék, ha a jövőben több hasonló rendezvényt tudnának tartani.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.