Még színesebb lett az Adventi Forgatag

facebook megosztás

Még ragasztópisztolyt is használhattak az általános iskolások, hogy minél szebbé varázsolják az Adventi Forgatag 50 fenyőfiguráját. A Kőrösi-iskola tanulói sokat készültek a mai délutánra. – Az iskolában már színeztünk mandalákat, és azokat rakjuk fel most a fákra - árulta el  Beke Kitti.

Rengeteg diák sürgölődött délután a város főterén azért, hogy az ünnepi hangulat még inkább átjárja az Erzsébet teret. A fiatalok örültek mai programnak, hiszen nagyon várják már a karácsonyt. – Elmegyünk majd a mamáékhoz, utána pedig az unokatestvéreimhez. Majd ezek után megyünk haza, és kibontjuk az ajándékokat - mondta el Németh Napsugár. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-én lesz. A nebulóknak január 3-án kell újra beülniük az iskolapadba. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.