Meggyújtották az első gyertyát a város koszorúján

facebook megosztás

Elkezdődött az advent, a Krisztus születésére való felkészülés időszaka. Tegnap este az Erzsébet téri forgatagban sok kanizsai várta együtt, hogy a város adventi koszorúján fényre gyúljon az első gyertya.

Az evangélikus gyülekezet kórusának előadása után Makoviczky Gyula lelkész elmélkedett Ézsaiás próféta szavairól, mint mondta: ezekben a hetekben az Úr készíti elő útjait. Köszöntőjében Tóth Nándor alpolgármester azt hangsúlyozta: bár történnek kísérletek az ünnepkör jelentőségének csorbítására, az advent és a karácsony még mindig képes megérinteni az emberek szívét Európa-szerte, különösen Magyarországon, amely élen jár a hagyományok ápolásában és a keresztény hit megbecsülésében. Az első gyertya lángra lobbanásával sem ürült ki a főtér, ahol ezután minden nap kint lesznek az árusok és a szolgáltatók, de lehet korcsolyázni és pónin lovagolni is. A második gyertyagyújtás vasárnap 18 óra 30 perckor lesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.