Megnyílt a XI. Országos Vasutas Népművészeti Kiállítás

facebook megosztás

Megnyílt a XI. Országos Vasutas Népművészeti Kiállítás a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A január 10-ig látható tárlaton Debrecen, Székesfehérvár és Nagykanizsa szakkörei, valamint egyéni kiállítók mutatkoznak be.

Háromévente versenyt hirdetnek, majd tárlatot rendeznek a beérkezett pályamunkákból az Országos Vasutas Népművészeti Kiállítás szervezői a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.

– Úgy gondolom, minden nemzetnek kötelessége, hogy a saját kultúráját tovább örökítse – hangsúlyozta a rendezvény házigazdája, Kámánné Szép Terézia igazgató. – A hagyományőrzés mellett azonban ez a nap arról is szól, hogy a vasutas amatőr művészek megmutassák, miben tehetségesek.

A szombaton megnyílt kiállításon debreceni, székesfehérvári és nagykanizsai, valamint a három város vonzáskörzetében működő szakkörök munkái láthatók, de egyéni alkotók is bemutatkoznak. A pályamunkákat Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója, Kiss Nóra, az intézmény néprajzkutatója, valamint Gyanó Szilvia, a Balatoni Múzeum munkatársa zsűrizte.

– Nagyon változatos anyag állt össze, így az értékelés során nem volt könnyű dolgunk – szögezte le mindjárt a keszthelyi néprajzkutató. – A szakkörök kedvtelésből készített kézimunkákat és korábban már zsűrizett, népművészeti mestermunkákat egyaránt beküldtek. A debreceniek és a székesfehérváriak más tájak hímzéskultúráját hozták el, ami egy néprajzkutató számára mindig izgalmas dolog. A dél-zalai szőtteseknek és gyöngyöskontyoknak pedig külön örültünk, hiszen ezekből egyre kevesebb készül – tette hozzá Gyanó Szilvia.

A tárlaton fafaragások is láthatók, illetve – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is meghívtak egy vendégkiállítót: a zalaegerszegi Borsos Gyula fazekas munkáin az angol keramikus hagyományok ötvöződnek a magyarral.

Köszöntőjében Dénes Sándor arról beszélt, a kultúra és a hagyomány nem eleve adott, hanem egy folyamatos, felelős tevékenység eredménye.

– Kiemelkedően fontos így mindazon értékőrzőknek a szerepe, akik ma ellátogattak hozzánk. Ők jelentik ugyanis a garanciát arra, hogy ez a fajta tudás, és a múltunkhoz fűződő szeretet még hosszú ideig fennmaradjon – mondta a polgármester.

Amire ma hagyományőrzésként tekintünk, az régen a mindennapok része volt, mutatott rá Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

– A saját hagyományaink előtt tisztelgünk egy ilyen kiállításon, és a mai napnak ez a legfőbb üzenete. Tisztelet az ősöknek, és tisztelet annak a tudásnak, amit ők évszázadokon keresztül hordoztak a kezükben és a lelkükben – fogalmazott a politikus.

A megnyitót követően a rendezvény az alkotók díjazásával, majd gálaműsorral folytatódott a Boglya Népzenei Együttes, a Pántlika Néptáncegyüttes, a Kanizsa Táncegyüttes és a bolyais Magasdi Dóra közreműködésével.

 

Díjazottak:

Hímzés: I. Bálint Kálmánné (Székesfehérvár); II. Molnár Tiborné (Debrecen); III. Harsányi Edit (Debrecen)

Csipkeverés-horgolás: I. Pető Lászlóné (Debrecen); II. Bodolai Jánosné (Debrecen); III. Nagy Istvánné (Debrecen)

Fafaragás: I. Domaföldi Tibor (Nagykanizsa)

Szőttes: I. Hácskó Imréné (Lenti); II. Horváthné Csepella Veronika (Nagykanizsa)

Szakköri hímzés: I. Tisztaforrás Hímző Kör (Debrecen); II. Albaregia Hímző Szakkör (Székesfehérvár); III. Kabai Kézimunka Szakkör (Debrecen)

Szakköri horgolás-csipke: I. Újkerti Kézimunka Kör (Debrecen); II. Kabai Kézimunka Szakkör (Debrecen); III. VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Hímző és Kézimunka Szakköre (Nagykanizsa)

Szakköri fafaragás: I. VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Fafaragó Szakköre (Nagykanizsa)

Különdíj: Székesfehérvári Gyöngyfűző Szakkör; Feszt Attiláné (Nagykanizsa); Borsos Gyula (Zalaegerszeg); VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Hímző és Kézimunka Szakköre (Nagykanizsa)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.