Megyei asztalitenisz diákolimpiai döntőket rendeztek

facebook megosztás

Tegnap a közép-, míg ma az általános iskolások mérték össze tudásukat a Bolyai-iskola tornatermében. A létszám alapján a fiatalabb korosztály számára kiírt verseny volt népszerűbb, de a szervezők szerint így is mindkét nap sikerült minőségi megmérettetést rendezni. Az asztaliteniszezők csapatban és egyéniben is asztalokhoz álltak. A középiskolások döntőjét a hévízi Bibó-gimnázium nyerte. A győztesek kvalifikálták magukat az országos döntőre.  – Csapatversenyben és egyéniben hirdetünk győzteseket. A középiskolásoknál csak az egyéni győztesek jutnak az országos döntőbe, a pénteki versenyen azonban az alsós, felsős fiú- és leánycsapatok, valamint az alsós és felsős, fiú és leány győztesek is. Külön versenyeznek az igazoltak és külön a nem igazoltak - fogalmazott Jakabfi Imre, a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.