Mert megérdemlik!

facebook megosztás

A Kanizsa Centrum és az ott működő állateledel-szaküzlet a hónap elején indította az akciót, amelyben a kanizsai állatotthon lakói számára gyűjtöttek eleséget. Az egyik szervező, Salamon-Donát Bernadett szerint a nagykanizsaiak szívükön viselik a menhelyes állatok sorsát. – Ilyenkor, karácsonykor mindenki egy kicsit nyitottabb, jobban segít. Ezt észre is vettük. December 8-án indult ez az akció, és már az első héten nagyon sok mindent kaptunk – mondta Salamon-Donát Bernadett üzletvezető.

Az állatotthonba az utóbbi időben több adomány is érkezett. A telepvezető azt mondta, támogatásra év minden hónapjában szükségük van. – Ilyenkor rengeteg, több száz kiló száraztáp, illetve rengeteg konzerv érkezik hozzánk. Egész évben szükségünk van tápra, hiszen csaknem 150 kutyáról gondoskodunk folyamatosan - említette Skanecz Tamás.

A karácsony előtti adományok sokat segítettek a menhely raktárának feltöltésében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.