Milliókat kaszált az embercsempész banda, holnap felelni fognak érte

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Törvényszékre, folytatólagos tárgyalásra viszik kedden egy embercsempész banda tagjait. Az ügyészség álláspontja szerint az elsőrendű vádlott S. D. és kilenc társa – afgán, pakisztáni, indiai, albán, cseh és román állampolgárságú vádlottak – egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként, illetve annak a megbízásából, 2016 nyarától kezdve tevékenykedtek Magyarországon. A csoport a balkáni országok felől érkező migránsok Magyarországra, majd onnét más, nyugat-európai országokba történő eljuttatását szervezte. A tagok sofőröket toboroztak, ellátták őket személy- és tehergépkocsikkal, majd megbízták őket a migránsok szállításával. A vádlottak a szerb-magyar határszakaszra szervezett módon eljuttatott migránsokat 10-30 fős csoportokba osztották, majd őket a határzár és a kijelölt határátlépési pontok megkerülésével, gyalogosan Magyarország területére juttatták. Magyarországról az illegális bevándorlókat kisteher-gépkocsikkal az Európai Unió más tagállamaiba szállították.

Az embercsempészésért a vádlottak a migránsoktól vagy családjuktól anyagi ellenszolgáltatásban részesültek, így fenti tevékenységével az I. rendű vádlott 4.539.684,- Ft valamint 10.900 EUR és 47.707 USD, míg a II. és III. rendű vádlottak összesen 111.967,- Ft illetve 2674 EUR és 3473 USD jövedelemre tettek szert. A vádirat 2016. június és november között összesen 67 esetet rögzít, amikor a vádlottak a magyar államhatárok átlépéséhez szükséges okmányokkal nem rendelkező állampolgároknak nyújtottak segítséget a szerb-magyar, a magyar-osztrák, illetve a magyar-szlovén államhatárok illegális átlépéséhez.

A bűnbanda tagjai felett dr. Turopoli Tibor törvényszéki bíró tör majd pálcát: holnap további tanúk meghallgatására kerül sor.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.